Az én lelkemmel elfújlak ? A magyarcsügési ráolvasófüzetek A kötetben bemutatott
kéziratos füzetekbe 1894 és 1933 között jegyzett le magyar és román imákat,
ráolvasókat a magyarcsügési Gábor János (1870? 1957). A magyar fonetikai
készlettel leírt román ?deszkentálásokat? torokgyík, kígyómarás, sebláz, orbánc,
?lóorbánc? gyógyítására, gonoszok távoltartására és rontások visszafordítására,
a magyar ráolvasókat pedig tejelvétel és rontás ellen, továbbá ijedtség
eltávolítására tartották alkalmasnak. A magyar imák forrásául leginkább a 17?19.
század népies imakönyvei, ponyvái szolgáltak, a Szent Antal mennyei útjáról
szóló apokrif típust mindazonáltal az archaikus népi imádságok tízezres
nagyságrendű szövegállományában csupán bő tucatnyi variáns képviseli. A
ráolvasók némelyike szintén unikális jellegű. Amint a szerző, Takács György
megállapította, ezek a 19. század gyimesi határvidékének szinkretikus vallási
viszonyait idéző szövegek nem írott előképekből, hanem a helyi szájhagyományból
erednek. A füzetek a csángó műveltség alfabetizmusát villantják fel: a
segítségükkel betekinthetünk egy, a korabeli gyimesi vidéket ráolvasóival járó
?tudományos? vernakuláris vallásosságának magyar és román néphit-elemekkel
telített mélységeibe. A szerző a kötetben közölt imákat és ráolvasókat a
szövegek tartalmi és formai jegyeit, párhuzamait kommentáló jegyzetanyaggal
látta el, feltárva azok forrásvidékét: azt a vallási és spirituális
territóriumot, amely éppúgy kötődik az ortodox papság által még nemrégiben is
végzett gonoszűző gyakorlathoz, mint ahhoz a hajdani liturgikus ?fehér
mágiához?, amellyel a római katolikus klérus ? a Trienti zsinat (1545?1563)
határozatai nyomán ? jobbára évszázadok óta felhagyott. A bevezető tanulmány
bemutatja a szövegek feltételezhető eredetét, a gyimesi, hárompataki
?tudományosokat? és az általuk használt mágikus jellegű írásbeliséget, valamint
a könyv, az írás-olvasás és a ?tudomány? kapcsolatát a Tatros menti
csángóságnál. TAKÁCS GYÖRGY (sz. 1965) folklórkutató polgári foglalkozása
mellett az 1980-as évek második felétől kezdve végez néprajzi gyűjtést a
Székelyföldön és a Gyimesben, valamint a Székelyföld moldvai határvidékén, a
hiedelemmondák, archaikus népi imádságok, ráolvasások témáiban.
Szakfolyóiratokban is megjelenő folklorisztikai tanulmányai mellett több
kötetben tette közzé gyűjteményének egy-egy tematikus csoportját (így:
Aranykertbe? aranyfa. Gyimesi, hárompataki, Úz-völgyi csángó imák és ráolvasók,
2001; Kantéros, lüdérc, rekegő. Hárompataki csángó hiedelemmondák, 2004;
Angyalok csenditének. Archaikus népi imádságok a régi Csíkszékről, 2015;
Elindula boldogságos szép Szűz Mária. Ráolvasók a régi Csíkszékről, 2015). A
Kantéros, lüdérc, rekegő című kötet 2005-ben a Magyar Írószövetség ?Év Könyve?
díjában részesült.