Harc a Maláj-tengeren - Konvoj csata az Északi-tengeren A ?II. világháború
tengeri hadszíntereinek egyik legnevezetesebbje a Csendes-óceán végtelen
víztükre volt, ahol a japán és az amerikai hadihajók mérték össze erejüket. Ám
ezúttal nem erről szól Földi Pál, hanem a nagy Csendes-óceáni ütközeteket
megelőző Maláj-tengeri brit-japán összecsapásokról, illetve a japán hódításról.
A szerző mindenekelőtt a történeti előzményeket mutatja be, Japán korábbi
terjeszkedését a térségben, illetve a brit gyarmatbirodalom itteni részének hadi
potenciálját. A tengeri csaták kiindulópontja ? mindenki által tudottan ? a
Pearl Harbour elleni japán támadás volt. Csakhogy a szerző szerint Roosevelt
elnök eszelte ki ennek haditervét, hogy Japánt 'beleugrassa' a háborúba. Ezért a
Csendes-óceán e kikötőjébe vonta össze az amerikai flotta egy részét, de szinte
csak elavult hadihajókat, mert repülőgép-anyahajó vagy modern csatahajó egy sem
állomásozott itt2 Az angolok még ezek után sem vették komolyan a japánokat,
annál nagyobb volt a meglepetésük, amikor a japán erők partra szálltak
Malajziában, és megindultak Szingapúr felé. A szerző ettől kezdve szinte napról
napra, óráról órára haladva idézi föl a hadviselő felek hadmozdulatait, az
angolok pusztító vereségét, a Brit Távol-Keleti Hajóraj megsemmisülését,
Szingapúr, majd Szumátra, Jáva, Borneó, Celebes, a Fülöp-szigetek elestét. A
japán hódítás részletes hadtörténeti krónikája a kötet, amely azzal a
megállapítással zárul, hogy Japánt a Szovjetunió, Anglia és az USA együtt sem
tudta térdre kényszeríteni, csak az atomfegyver bevetése törte meg a japánok
erejét. A hátlapjával hozzákötött másik tanulmány az Északi-tengeren közlekedő
szövetséges hadianyag-szállító konvojok heroikus erőfeszítésének állít emléket.
A brit-amerikai szállítmányok Angliából, illetve Izlandról kiindulóan
Murmanszkon keresztül jutottak el legrövidebb úton a Szovjetunióba. Csakhogy az
útvonal valóságos rémálom volt a tengerészek számára, a farkasordító hideg és a
jegesedés , jégbefagyás veszélye mellett a 115 napig tartó sötétséggel kellett
megküzdeniük a hajósoknak, a fehér éjszakák pedig valósággal megvilágították a
szállítóhajókat a német tengeralattjáróknak. Minden szörnyű nehézség ellenére
1941-től megindultak a szállító konvojok, és persze hamarosan megjelentek a
német hadihajók is e jeges vizeken. 1945-ig összesen negyven konvoj (811 hajó)
tette meg a szörnyű utat, amelyet csak nehezített a Szovjetunió
katonapolitikája, hiszen a szövetségesekkel szemben is érvényesített éber
titokvédelem szinte kiszolgáltatta a hajókat a német támadásoknak. (Pl. az
amerikai tankerek nem úszhattak be Murmanszk kikötőjébe, ezért a nyílt tengeren
sokkal kisebb kapacitású orosz tartályhajókba fejtették át az üzemanyagot,
kiváló célpontot nyújtva a német UBootoknak.)