Farkas Árpád legszebb versei Farkas Árpád költészete esztétikai alkatában a
lírai, tárgyias kisrealizmusból a látomásos-metaforikus képzetvalóságba omló, de
a tapasztalati sorsélmény-elemeket, az empirikus látványt mindenkor a vers
alapvető szervező egységének tekintő versvilág; intellektuális mélységei a forma
finoman árnyalt, gazdag egyszerűségében is kiteljesednek. Kedveli a rövid
líraformákat, a maga költői képére formált lírai zsánert, a gazdag képvilágú,
erőteljes jelképiségű dalt, a metaforikus életképet, nem épít nagy poétikai
konstrukciókat, inkább sűrít-tömörít, versei egymásra rétegezett, egymásra
vetített képzetekből épülnek föl; a materiális tartományokból, valóságszintekből
vett képek átíródnak (Barta János) a lelki történések nyelvére, s az
átfordítódás új, szimultán képvilágot jelenít meg. Míves költő, aki életműve
legjavában a szemléleti elkötelezettséget fogalmi pontossággal, csiszolt,
gyakorta a népköltészet letisztult képalkotásával tudja ötvözni; a közérthetőség
nem ellensége, metaforái mégis tündökletesen szárnyalóak, kép és gondolatiság,
látvány és intellektus, tárgyszerűség és többszólamú eszmevilág plasztikusan
simul össze műveiben. Pontosnak lenni, nem elringani a líra ölében, lenni csak
pontosnak, vallja. Poézise szűkszavúságában is univerzális teljesség-kép
fénylik. Cs. Nagy Ibolya