Hermnányi Dienes József alapította, Tóth Béla megújította, Takáts Sándor,
Thallóczy Lajos továbbfejlesztette, Tápay Szabó László új színekkel gazdagította
azt a sajátos műfajt, melynek termékei a történeti riport, az anekdota és az
esszé hármas mezsgyéjén helyezkedett el. Ezek a rövid lélegzetű, ám korukra
mégis éles fényt vető egykorú feljegyzések egy-egy epizódot villantanak fel a
magyar múltból, és szinte kommentárok nélkül, a hitelességgel jól megférő,
könnyed előadás vonzó keretében érzékeltetik: milyennek is látták az évszázadok
során idegenben járó honfitársaink a külföldet, s milyennek látták a külföldiek
a magyarokat. S hogy ezen kívül még mi fogja valamiféle egységbe ezeket a
térben-időben egymástól messze eső történéseket? Hadd válaszoljunk erre jeles
művelődéstörténészünk, Trócsárnyi Zoltán könyve előszavának egy mondatával: ...a
legkülönfélébb tárgyú cikkek következnek itt egymás után, amelyeket egyetlen
szál, egyetlen szempont hozott egy kötetbe: az érdekesség. És az érdekességet a
legkevésbé sem csökkenteni, hogy ezek az írások egyben elősegítik történelmünk
régmúlt eseményeinek jobb, bensőségesebb megismerését.