Az utolsó magyarok A szerző egy nap különös ösztöndíjat nyer el: nemalkotói
támogatást. Ám a havi apanázst csak akkor folyósítják, ha nevezett novellista az
égvilágon semmit sem ír, szóval, ha megszűnik írónak lenni. Az irodalmi
túltermelést - és az ezzel járó jelentős minőségcsökkenést - orvosolni kívánó
stipendium évei alatt a szerző egyetlen novellát sem ír, hiszen nem kíván elesni
a borsos összegtől. Most a kedves olvasók éppen ezeket a történeteket
olvashatják egy kötetben - azokat, melyeket az író nem írt meg. Misikéék
Székelyföldön meglelik Csaba királyfi kardját, Virág elvtárs párthűsége és a
nemzetközi helyzet egyre fokozódik, valahol a Tisza mentén kézműves guillotine
gyilkol... És így tovább. Cserna-Szabó András új novelláskötetében az utolsó
magyarok - férfiak és asszonyok - csetlenek és botlanak a történelem színpadának
véres és göcsörtös deszkáin. Végül vagy a világ pusztul el, vagy csak a magyarok
halnak ki, mint egykor a dinoszauruszok, s még az Eltévedt Lovas sem tud
segíteni. Nem túl reménykeltő és optimista ez a könyv - még szerencse, hogy a
szerzőnek volt annyi esze, hogy ezeket a történeteket végül nem írta meg. Az
örök túlvilágra megyünk? - kérdezi Szabolcs. Hát nem is egy hajdúszoboszlói
wellnesshétvégre, kicsibarátom, szól a tréfás kedvű Griff. Érdekes, már nem is
fáj annyira. Pedig a pálinka ottmaradt. Mindjárt jó lesz. A túlvilág a legjobb
pálinka. Nem fáj semmi. Nekem elhiheted, vadmagyar. Szabolcs a messzeségben
megpillantja a Halálfát, és rajta egy fényes odút. Hirtelen olyan sóvárgás fogja
el a világosság után, amilyet életében sosem érzett. A Griff még annyit mond:
Kérem, csatolják be biztonsági öveiket, megkezdjük a leszállást!