Krisztus hadvezére Mit számít, hogy a test egyre gyengült, ha sem a lélek, sem
az elme nem aludt ki; a lengyel pápa nem szándékozott lejönni a keresztről. A
Krisztus hadvezére (Hetman Chrystusa) utolsó kötete, miközben a pontifikátus
alkonyáról mesél, egyúttal a továbbra is intenzív szolgálatról, a péteri
küldetés hősies, a földi lét végéig tartó teljesítéséről is szól. A Szentatyának
nem volt nyugodt öregsége. Ellenkezőleg - harcolt, mint soha addig, a gonosz
agresszív erőivel, magán az Egyházon belül is. Egykori mozgásképességének
elveszítése lefékezte dinamizmusát. A pápai trónt rokkantkocsira kellett
váltania. Semmi sem volt azonban képes Krisztus hadvezérének evangelizáló és
papi lelkesedését lefékezni. A kötetben leírt időszakban - 1997 második felétől
2005. április 2-ig - II. János Pál 26 külföldi apostoli látogatást tett (ebből
kettőt a hazájában), megtartotta olaszországi zarándoklatait, a római plébániák
látogatását, valamint - hangja végleges elvesztéséig - a szerdai általános
audienciákat és a vasárnapi hívekkel közös Úrangyala imát. Tanított,
emlékeztetett, figyelmeztetett, írt. Képes volt biztonságban, sértetlenül
átvezetni az Egyházat a kereszténység harmadik évezredébe. Majd 27 esztendőig
adatott meg neki, hogy Péter trónján üljön (ez volt a történelem harmadik
leghosszabb pontifikátusa), és eredményesen védelmezze a hit tudományának
tisztaságát. Hívők millió követelték világszerte hangosan már 2005. április 2-án
azonnali szentté avatását. Mindezek ellenére II. János Pál halála után az ellene
irányuló támadások még erőteljesebbek lettek. A gonosz képviselőire nézve
ugyanis továbbra is veszélyes maradt - tanítása nem múló aktualitása miatt.
Ezért ebben a négy terjedelmes kötetben a szerző, Jolanta Sosnowska nemcsak a
Nagy Lengyel életét írta le részletesen, hanem gondos lelkiismeretességgel
közelebb is hozta az olvasóhoz a jelen világ és általában az emberi sors
legkülönfélébb aspektusaira vonatkozó pápai gondolatokat és véleményeket.
Mennyire törékeny ugyanis a létünk, ha elszakadunk Istentől - és manapság talán
nem erre akarnak bennünket minden oldalról rávenni, sőt már egyenesen
kényszeríteni? A szerző a szenthez intézett, különleges imával zárja művét,
többek között így: Számos figyelmeztetésed teljesül szemünk láttára, mert nem
vettük azokat komolyan. De bizonyára nincs minden elveszve. Elég - mindössze
vagy nagyon is -, ha szót fogadunk neked, követjük példádat, és ahogyan te is
tetted, emelt fővel, félelem és szégyenkezés nélkül fogunk másokat
evangelizálni. Ha önmagunktól akkor is követelni fogunk, amikor mások nem fognak
tőlünk követelni... Keljünk fel, és menjünk! Krisztus hadvezére vezetni fog
bennünket.