Asszonymesék Abban a kerületben, ahol élek, van egy szép, zöld park. Ebben a
parkban szoktam naponta háromszor sétáltatni Lujzát, a kutyámat, és ha van időm,
leülök nézelődni. Fél óra alatt elvonul a szemem előtt a környék lakosságának
teljes keresztmetszete, járó-kelő emberek, fiatalok és idősek, gazdagok és
szegények, jókedvűek és haragosak, szóval boldog, boldogtalan. Jó megfigyelő
vagyok, és igen érzékeny. Néha annyi idő elég, hogy belelássak valaki lelkébe,
amíg átsétál a parkon... Édesanyám könyvtáros volt, így gyerekkoromban, miközben
őrá várakoztam, ?kiolvastam egy teljes gyerekkönyvtárat. Ott ivódott belém a
mesék iránti vonzalom, ami felnőttként is velem maradt. De ma már nem a
tündérkertek aranyhajú királylányai érdekelnek, hanem a valódi emberek.
Üldögélek a juharlevelű platánok alatt, és figyelem őket. Hallgatom, miről
beszélgetnek, elképzelem, milyen lehet az életük, mire gondolnak, kihez sietnek,
mi után vágyakoznak. Hiszen minden pillanatban íródik körülöttünk egy igaz mese.
S annak, aki figyel, megnyílik a teljes mesekönyv, és a sok bátor hős között
felfedezheti önmagát.