Részlet a könyvből: A sztyeppei népek etnikai azonosítása, eredetük, az origo,
etnogenezisük kutatása az utóbbi időben lényeges paradigmaváltáson megy át. Az
első korszakban a tudomány több-kevesebb meggyőződéssel elfogadta e népeknek
saját eredetéről vallott felfogását. A második korszakban megkísérelték a nagy
szomszédos kultúrák, mindenekelőtt a görög-latin és a kínai, írásos forrásainak
kigyűjtését. A harmadik korszak kutatása beleütközött abba a problémába, hogy
azonos népek különböző neveken, azonos nevek mögött különböző népek jelentek
vagy jelenhettek meg. Közben a forrástudomány mellett megjelent a nyelvtudomány,
amely régi nyelvállapotokat, az ős- és protonyelvek mellé pedig ős- és
protonépeket is rekonstruált. Majd megkísérelték a rekonstruált nyelveket a
források népneveivel azonosítani. A történeti nyelvföldrajz népcsoportokat
lokalizált, és az archeológia az azon a helyen talált és a kronológiai sémába
illő régészeti kultúrákkal azonosította őket. A népnevek etimológiai elemzése
azt igyekezett biztosítani, hogy etnikum és nyelvet beszélő csoport azonosítható
legyen. A névtudomány a népnévadás szabályait kísérelte meg megállapítani, s
ezzel segítséget nyújtani a népnév-etimológiának, amely jelentéstani támasz
nélkül kénytelen dolgozni.