...Ezen Szondi idézet miatt ültem fel hát a vonatra. 1995 tájt Erfurtban és
mentem el Pestre (akkortájt Németországban laktam) és kerestem meg fenti, azóta
MMA-életműdíjat nyert művészettörténészt, hogy vigyen el engem valami olyan
helyre, ahol kiderítjük, ki is ez az Arany János és tényleg böngésszük-e a
balladáit visszafelé.Ott kaptam a feladatot, hogy bizony olvassam csak
visszafelé ? hangkategóriás olvasási és csereszabályokat alkalmazva ? az általam
évkörbe sorolt 12 balladáját, a többi meg majd ?alakul. Az effajta olvasásokkor
megerősödni látszott az az akkor általam még csak nem is hallott Szerb Antal-i
gondolat, hogy Arany a magyar szellemi élet sugárzási centruma, minden szál tőle
vezet és minden szál hozzá vezet (Szerb Antal: Irodalomtörténet), mert a későbbi
? nemcsak magyar ? irodalom csíráit - kezdeményeit találtam a megfordított
sorokban, kezdve Sütő Andrással, Fekete Istvánnal, Samuel Beckett-tel Agatha
Christie-ig bezárólag, a lista nem teljes.De mondom: volt egy valami, aki/ami
teljesen kilógott a sorból: kifejezetten egy Sándorhoz, és/vagy PS-hez szóló,
elmarasztaló hangú és keserű hangvételű, nem mindig nyomdafestéket tűrő
mondatok, félmondatok is előtűntek. Nem értettem a dolgot egy percet sem, ekkor
mentem oda a könyvespolchoz ? egy szép februári napsütéses délután volt ? és
vettem le a Petőfi-kötetet, ami ? íme ?, eme Átok és áldás versnél nyílt ki....
Fordult egyet velem a világ.... Tehát innen fúj a szél. /.../