Mosakodj Petike, addig nem nézlek indiánnak Egy cinikus és elsötétedett humorú
huszonéves fiú keresi múltjának hiányzó kirakódarabkáit egy bizarr világot
képviselő főiskolán, a mozgássérültek kalimpáló, vagy épp lebénult végtagjainak
rengetegében. A helyszín Budapest, rétek és padok, egy darufülke, na és persze
az Intézet, ahol a nap huszonnégy órájában terézanyáskodnak és
szélmalomharcolnak tanárnők és antinők a mozgássérült gyerekek testi és lelki
üdvéért. Miért akar belemászni e tabuvilágba Kristóf, miért tesz tönkre maga
körül mindent és mindenkit, megalázva és meggyűlölve e világ legártatlanabbjait
is? Hogy jön a képbe a tengelye körül forgó nyúl; Petike, akit addig nem néznek
indiánnak; a napraforgós vangógkép a tányér tejbegríz felett; vagy mondjuk a
bölcsőbe fojtott kisbaba? Nagyon is összefügg minden, mint az idegsejtek
szinapszisai, melyeket Kristófnak is újra kell építenie, hogy ő is
megtanulhasson először járókerettel, majd két bottal, végül önállóan járni.