Az erős, energikus, de már nem fiatal férfi megtudja, hogy daganatos
betegségben szenved, és nem sejtheti, hogy mi vár rá és mennyi ideje van még
hátra. Más az ő helyében összeroppanna, feladná a reményt, leszámolna az
életével, Félix azonban férfi a talpán, és hasonló bátorságról tesz
tanúbizonyságot elbűvölő egyéniségű felesége, Rina is. Elhatározzák, hogy együtt
mutatnak fityiszt a kaszásnak: siránkozás helyett nekilátnak, hogy megvalósítsák
fiatalkori álmukat. Vásárolnak egy jól felszerelt vitorláshajót, és a messzi
Ausztráliából a Földközi-tengerre teszik át támaszpontjukat, amolyan tengerjáró
vándor életmódot alakítva ki maguknak. Egyetlen céljuk van: élvezni a
mindennapokat, a csendes szépségeket, a testi-lelki örömöket, s igyekeznek nem
gondolni arra, hogy vajon meddig tehetik még, melyik napon kopogtat az ajtajukon
a végzet. És ha a betegség ismét felüti a fejét - mert ez is megtörténik - akkor
is csak azon jár az eszük, hogy mikor lesznek úrrá rajta, mikor térhetnek vissza
szeretett hajójuk fedélzetére, a hullámok hátára. Ez a gyönyörű és megrendítő
könyv valójában nem arról szól, ami a tulajdonképpeni témája: a mediterrán
tájakról, a régi civilizációk emlékeiről, és még csak nem is a két főszereplővel
megesett, szép számú kalandról, a viszontagságokról, a viharokról, a tenger
veszélyeiről. Sokkal inkább a létezés ajándékairól, amelyeket nekik, a halál
torkában álló bátor és büszke emberpárnak szórnak két kézzel az istenek. És ők
méltók erre a hasonlíthatatlan kegyre, nem hajlandók megtörni, kilenc
felejthetetlen nyáron át dacolnak a fátummal, amely persze lesújt végül. Lesújt,
de legyőzni nem képes őket, mert ezek az emberek tudnak valamit, amit a vak és
ostoba sors sem felfogni, sem megváltoztatni nem képes. Azt, hogy az élet mindig
és mindenen felülkerekedik.