Szerző: Tábor Ádám L?Harmattan Kiadó, 2015 Tábor Ádám új könyvében 2009 óta írt
verseinek nagyobb részét gyűjti egybe. Előző kötetei kert- és vérmezei
ciklusainak a világa az egész Versmező kompozíciós elvévé, vezérmotívumává lesz.
A kötet a szellemi-lelki valóságot, a természeti ? olykor a városi ? tájat és a
társadalmi-politikai környezetet közös térben jeleníti meg. Számos vers e
térmetszetek találkozásakor pattan ki, más darabokban egyik vagy másik metszetre
esik a hangsúly. ?A szavakat az értelmes szövegben nem elszigetelve és
lineárisan mondjuk, írjuk és értjük meg; azok a rokon és ellentétes szavakkal
mindig ťszómezőbe rendeződnekŤ. Az író a szómező megművelője, föld- és égmérője
egyszerre. A sorok a felszántott és bevetett nyelvanyaföld barázdái; a vers a
szómező legdúsabb formája. A versek rendezett együttese a költő képmására ? azaz
annak a képmására, akinek ő maga mindenkihez hasonlóan mindenki mástól különböző
képmása ? teremtett versmezőt, legtisztább formájában verskertet alkot.? Tábor
Ádám a vérsmezőn piros tinta foly a papírra kapart szóból az összekarcolt
padokból a bokron termő bogyóból a késsel bemetszett fából a költőből
martinovicsból a sírhely virágaiból a gennysebes hajléktalanból a levert
évszázadokból a jövendő forradalomból a vérsmezőn piros tinta foly A szerzőről:
1947-ben született Budapesten, azóta is ott él. 1970-ben Weöres Sándortól
Pásztor Béla-, 2007-ben Szépíró-, 2009-ben József Attila-, 2014-ben Füst
Milán-díjat kapott.