A divatok felett rendszerint eljár az idő. Volt a közelmúltnak egy pillanata,
amikor mindenki úgy érezte - a legőszintébbek tán valós érzelmektől vezéreltetve
-, hogy le kell tennie a maga Erdélyhűségesküjét. A piacot egyszerre elöntötték
az Erdélykönyvek, politikai bölcsesség-jóslatok, történelmi fellengzősségek,
áltudományos néprajzi áltanulmányok. Aztán szépen elmúlt mindez. Kiderült, hogy
a nagy buzgóságért medáliát nemigen lehet kiérdemelni, politikai stallum sem jár
érte - akkor hát minek e nagy lelkesedés? Ám maradtak néhányan, akiknek Erdély
nem az érvényesülés és a magamutogatás fényes lehetősége, hanem az a bizonyos
mindig szóló atlantiszi harangszó a mélyből, a hangosan és soha el nem múlóan
konduló.