Jókai Anna új életmű-sorozatából az összegyűjtött elbeszéléseket és
kisregényeket tartalmazó két kötetet tartja kezében az olvasó - az oly sokak
által szeretett, Kossuth-díjas író születésnapját is köszöntve ezzel. Jókai Anna
már pályakezdése első évtizedeiben beírta magát a magyar kispróza halhatatlan
mestereinek sorába. Az Elbeszéltem jelentőségét kiemeli, hogy az író öntörvényű
szerkesztői munkája nyomán, teljességre törekedve foglalja magában valamennyi
eddig megjelent novelláját és kisregényét. Minden egyes írás izgalmas, pergő
olvasmány: élményt adó, szórakoztató és elgondolkodtató. A kötet legkorábbi
elbeszélése több mint negyven évvel ezelőtt keletkezett, a legutóbbiak a
közelmúlt szülöttei. Az 1992-ben Az ifjú halász és a tó címmel kiadott
gyűjteményhez a Három (1995), a Majd (2005) novellái csatlakoznak, valamint a
kisregények (A labda, A forma, Vörös és vörös). Jókai Anna ábrázolóművészetében
induláskor azt kutatta, hogyan él az ember, majd egyre fontosabbá vált számára:
miért? A maga-alkotta, fölfelé törő spirál vonzotta. A szenvedést, az emberi
gyengeséget, a megalázók és megalázottak sorsát részben kíméletlenül, részben
részvéttel közvetítő írások után megjelentek a bölcseleti, meditatív témák,
kibomlott a gondolatok költészete. Önismeretre nevelő próza - mondták róla a
hetvenes években. A világ szakrális megismerését szolgáló irodalom ez - valljuk
ma, Jókai Annát olvasva, zaklatott jelenünkben. Könyveinek széles olvasótábora
van: korra, nemre, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül szerzett hűséges
híveket. Divatok nem érintették, de elkerülték a panel-megoldások is. A
?spirituális realizmust teremtette meg Magyarországon (Ne féljetek,
Virágvasárnap alkonyán, Godot megjött). A novellák vergődő hősei két lábbal
állnak a fizikai közegben, de metafizikai távlatra sóvárognak. Társ-teremtésre.
Mert a világ nincs befejezve - sugallja Jókai Anna. Ez a reményünk. Tanuló
emberségünk, vajúdó hazánk, a lassan eszmélő Európa és az egyre
veszélyeztetettebb Föld reménye. ?Az elbeszéléskötetek több mint ezer oldalán
sorakozó írásaim újraolvasása megdöbbentő élmény volt - mondja Jókai Anna. - Úgy
érzem, hogy amit a kor fölmutatott, minden számomra lényegeset megírtam. Nem
kell egyetlen soromat sem szégyellnem, mentegetőznöm. Milyen volt élni a puha
diktatúrában, s miben csalódtunk azóta? Milyen volt a tanári lét, az ifjúság, a
családok gondja, a nyomorító ideológia, majd a falánk pénzuralom? Szerelmeink,
romlott viszonyaink elvakart sebei, az Isten nélküli ťönistenülésŤ csapdája. A
Krisztus nélküli tévúton bolyongás a labirintusban, melynek közepén megképződött
a Semmi. Megdöbbenéssel szembesültem, s persze, egy kis rémülettel is:
Hozzátenni egyre nehezebb, a felelősség egyre nagyobb.