A könyv, amelyet kezünkben tartunk, többrendbelileg alapműnek tekinthető. Az
általa tárgyalt építészeti és egyéb alkotások számosságát tekintve éppúgy
ilyenként kell üdvözölnünk, mint az alkalmazott módszer újszerűségét figyelembe
véve. Sem gyakorló építészt, sem építészettörténészt nem engednék ki az
egyetemről, amíg alaposan át nem tanulmányozta. Miről is szól ez a könyv?
Rövidre fogva: a magyarországi szakrális építészet múltbéli és jelenkori
legfontosabb emlékeinek számbavételére és radiesztéziai szempontok szerint
történő elemzésére vállalkozik. Hézagpótló és egyben úttörő jelentőségű,
bizonyos vonatkozásokban pedig teljességre törekvő mű! Nemcsak keresztény
templomokról van itt szó, és nemcsak templomokról. Megidéztetnek a krisnások, a
buddhisták, az iszlám hívei, az ortodox és a neológ zsidók; a templomok mellett
kápolnák, imaházak, sztúpák, ravatalozók, zsinagógák válnak vizsgálat tárgyává,
ókori, közép- és újkori építmények, sőt épülőfélben lévők is. Mithrász- és
Ízisz-szentély, Makovecz Imre két temploma ... Továbbá: egyéb szakrális
objektumok, a Szent Koronán kezdve, a Szent Jobbon, a Szent László-hermán, a
máriapócsi Madonnán át a jászberényi .Lehel-kürtig. Azután: egyes sírjelek és
egész temetők, paraszti porták, haranglábak ... A sok vonatkozásban újszerűnek
mondható témakör feldolgozása példaszerűen ökonomikusan történik. Az írásmű
hangvétele elejétől végéig mértéktartó. Szerzőnk szigorú tárgyszerűségre
törekszik, miközben az aszketizmusig menően tartózkodik merész, de nem eléggé
megalapozott következtetések levonásától. Bradák Károly két kitűnő könyve óta
(Fehérvár - fehér folt, 1995., Pontosabban, 2006.) nem lehet kétségünk felőle,
hogy a mai Székesfehérváron mutogatott Romkert nem a Szent István által
alapított, Nagyboldogasszonyról elnevezett bazilika maradványait őrzi. Pósa Pál
András idevágó megállapítása így nem válthat ki különösebb meglepetést belőlünk.
A Pilissel kapcsolatos megállapítások is figyelemre méltóak. Ami az utóbbi
években ott zajlik, annak jelentős része bizony nem egyéb felelőtlen
zsonglőrködésnél. Ős-Buda ügyben éppen úgy, mint Ős-Fehérvár ügyben. Szerzőnk
ugyan ismételten hangsúlyozza, hogy a varázsvessző tanúsítványa sem szentírás,
de mi jó lelkiismerettel hozzátehetjük: az ő kezében viszont ez az eszköz
legalább biztosan nem blöfföl. Mindenesetre öröm volt olvasni, hogy a visegrádi
Mátyás-palota újabb kori felfedezője, Schulek János műépítész is pálcás kutató
volt. Valószínűleg nem felejtette otthon a pálcáját akkor sem, amikor a bozótos
domboldalban kijelölte a helyet, ahol elkezdődhettek az ásatások. A sorokat
újra- és újraolvasva egy szállóige tolakodhat elő belőlünk. Latin nyelven
hagyták ránk őseink, így: Extra Hungariam non est vita. Si est vita, non est
ita. Szabad fordításban: Mlagyarországon kívül nem élet az élet. Ha van is, az
nem az igazi. PAP GÁBOR