A magyar nyelvvel kapcsolatban két nézet áll egymással szemben. Az egyik azt
állítja, hogy a mai magyar nyelv kifejezési lehetőségei gazdagok, határtalanok,
a másik pedig azt, hogy szürkül, szegényedik, pusztul. A két nézet természetesen
nem zárja ki egymást, hiszen az egyik magában foglalhatja a másikat: vagyis azt,
hogy nyelvünk egykori gazdagsága eltűnőben, visszaszorulóban van. Ez a nézet az
ember alapvető, ontológiai élményéből is fakadhat. Minden korosztály, generáció
megéli a kultúraváltás élményét, vagyis a történelemhez, a gyermekkorhoz, az
ifjúkorhoz köthető dicső, szép múlt és a kiábrándító, sivár jelen érzését. De az
ontológiai élményen túl racionális tapasztalatokból is táplálkozik ez a
vélemény: hiszen a nyelv valóban mozog, változik. Erről minden,
nyelvhasználatára odafigyelő beszélő rendelkezik élményekkel. Ezzel a nézettel
később részletesen foglalkozunk. A kiindulópont tehát egy egyszerűsített - és a
közvélemény egy részével nyilvánvalóan ellentétben vallott - nézet: A mai magyar
nyelv fejlett nyelv - grammatikai kifejezőeszközei, szókincse gazdag, fejlődési
tendenciái folyamatosságot (egymásból egymásba következtetést) mutatnak. ennek
bizonyságát például éppen ennek a kötetnek a nyelvi változások irányairól,
hatásairól szóló részében találhatjuk meg.