Utas és holdvilág A Szerb Antal által romantikusnak tartott Utas és holdvilág
(1937) hőse, Mihály - az apja kereskedelmi cégénél dolgozó egykori bölcsész -
nászútra indul Olaszországba, ám ott feltörnek benne kamaszkorának eltemetett,
lezártnak hitt emlékei, s ő nászutasból magányos utassá, bujdosóvá válva a múlt
és igazi önmaga nyomába ered. Történelmi vidékeken, észak-olasz kisvárosokban
bolyong, mindvégig a veszendőség-érzés, a halálvágy csillagzata alatt, míg
Rómában szökésének utolsó stációjához nem érkezik. Az Utas és holdvilágot már
megjelenésekor többen önvallomásként, kulcsműként olvasták, nem is alaptalanul:
a regényvilág több eleme - hol szinte közvetlenül, hol kisebb-nagyobb
áttételekkel - kapcsolatba hozható írójának valóságos- megélt és szellemi
életrajzával. De a regény korhoz és egyénhez kötött vonatkozásain túl parabola
is, hiszen Mihály sorsa a mindenkori olvasót örök kérdésekkel szembesíti:
visszahozható-e, újraélhető-e mindaz, ami elmúlt? Van-e gyógyír az ifjúság utáni
nosztalgiára? Összeegyeztethető-e az élet és ábránd, a hétköznap és a csoda?