Edith Liebermann semmi kis élete A romantikus lelkületűnek született,
kiábrándult, ám továbbra is idealista szerző realistán részletező, olykor
krimi-hangütésű novelláit tartja kezében az olvasó. Iróniája egyetemes, életmód
és irodalmi forma egyaránt megkapja a magáét. A rendszerváltást megelőző néhány
évtől a közeljövőig tartó időszak groteszkül végződő történeteiről nem mindig
lehet eldönteni, megtörténtek-e valóban - netalán a szerzővel - , vagy csak a
mesélő tréfálkozik velünk. Ha megtörténtek, jó szeme volt, és kiváló a memóriája
(szorgalmasan jegyzetelt); ha nem történtek meg, vagy nem így, akkor a
fantáziája eleven és dicséretesen valósághű. Az előre kalkulálhatatlan és utólag
elképesztő élethelyzetek adta lehetőségeket élvezettel variálja és toldja meg,
ha egyáltalán megtoldja. Egyik remeklésében egy koreai származású idős magyar nő
és egy erdélyi magyar ex-párttitkár ül egy hanton, két idegen, történetüket a
szerző meséli el, és úgy távoznak, hogy még csak nem is szóltak egymáshoz.
Írásainak némelyik szereplőjét és kalandjait felismerni vélem. Az Európáról,
Észak-Amerikáról és Kelet-Európáról szóló novellák tárgyi világa hiteles, szinte
önmaga paródiája, a szerző az Eörsi Istvánon átszűrt brechti és gombrowiczi
szemléletet adja hozzá. A kötet a mesterséges (un)intelligencia jövője felé tart
lemondóan, és a végén oda is ér. Nemzedékének vágyait, ábrándjait, olvasmány-,
zenei és filmélményeit az élettörténetekkel együtt adja elő, a tudatot és a
létet nagyvonalúan fogja egybe. Spiró György