A fagy Az 1960-ban született Bernard Minier a Pireneusok lábánál nőtt fel: a
zene és az irodalom mellett ez a vidék is meghatározó szerepet töltött és tölt
be az életében. Nyolcéves korában döntötte el, hogy író lesz, majd huszonnégy
évesen Párizsba költözött, és a rock, a könyvek, az utazás bűvöletében eltelt
dühöngő ifjúság évei után, 1984-ben a francia vámhivatalnál helyezkedett el? A
szürke köztisztviselő álruháját magára öltve hosszú-hosszú éveken át kettős
életet élt: idejét, energiáját a hivatalnoki munka és az írás között osztotta
meg, és bár elbeszéléseivel szép sikereket ért el, az igazi ismertséget,
elismertséget csak a 2011-ben megjelent, A fagy című regénye hozta el a számára.
Azóta kizárólag az írásnak szenteli magát. Egy kétezer méter magasban működő
vízi erőmű munkásai egy lefejezett, félig megnyúzott lovat találnak a felvonó
állványzatához rögzítve. Az első áldozat, de nem az utolsó? A Pireneusokban
járunk, tél van, csend és hó és halál. Az égig érő hegyek, a hallgatag, titkukat
féltékenyen őrző völgyek világa ez. Mintha a pokol bugyraiba szállnánk alá,
mintha a völgy felett magasodó hegycsúcson működő, szigorúan ellenőrzött
pszichiátriai intézet elszabaduló démonai akarnák uralmuk alá hajtani a világot.
Servaz parancsnok életének legnehezebb ügyével kerül szembe. Minél előrébb jut a
nyomozással, minél több kérdésre talál választ, annál több gyötrelmes titokra
bukkan. A válasz, a megoldás kéznyújtásnyira van csupán, de a világra telepedő
gonosz elleni harcban minden érzés, minden emlék összekavarodik. A múlt nem
ereszt, a gyilkosok bűne, az áldozatok kínja és a túlélők nem szűnő szenvedése
ellepi a jelent, és mint a hegyekben hatalmas torlaszokban összegyűlő,
szikrázóan fehér hó, elzárja a jövőbe vezető utat. Sikerül-e kitörnie Servaznak
és társainak?