Van egy afrikai mondás: Ó, halacska, aranyhalacska, vigyázz nagyon magadra!
Mert e világban annyi hurkot s hálót vetnek ki rád. Ez a mottója a világhírű,
nálunk is jól ismert francia író regényének, s hősnője, Laila sorsának. Laila
neve azt jelenti: Éjszaka. Nomen est omen. Laila élete sokáig az éjjel, a
sötétség jegyében zajlik. Attól a naptól fogva, hogy hatéves korában Marokkóban
elrabolják és eladják egy öreg zsidó asszonynak, Lalla Aszmának, aki egyszerre
úrnője és nagyanyja lesz a kislánynak. Amikor Lalla Aszma meghal, kitárul a
mellahi ház kapuja, és a tizenhárom éves Laila kilép a nagyvilágba, hogy
hosszú-hosszú útra induljon térben és időben. Vándorútja főbb állomásai: Madame
Dzsamíla, az angyalcsináló és a hat hercegnő, valójában prostituált fonduk-béli
háza, egy városszéli nyomortelep, majd illegális bevándorlóként az álmok városa,
a valóságban szürke, könyörtelen Párizs egy nyomorúságos hónapos szobája, aztán
egy leszbikus orvosnő elegáns villája, egy föld alatti, napfény nélküli
garázslakás, a nizzai cigánytábor, végül a nagy lehetőségek hazája, Amerika.
Lailának több kontinenst, sok várost kell megjárnia, számtalan megpróbáltatást
kiállnia, akadályt legyőznie, hogy végül el- és visszajusson önmagáig, hogy
kiderítse, ki ő és honnan jött. Le Clézio a mágikus realizmus eszközeivel
ábrázolja ezt a XX. század végi, egyszerre modern és romantikus történetet, ahol
álom és valóság keveredik egymással, ahol jó és rossz emberek, jóságos és gonosz
szellemek küzdenek a hősnő testéért és lelkéért, ahol mindennek színe, szaga,
hangja, tapintható formája van, ahol minden csupa fény, mozgás, zene. Ám Le
Clézio regénye mese- és álomszerűsége dacára is keserű, könyörtelen látlelet a
századvég társadalmáról, hol kifinomultan, hol brutálisan romlott világunkról, a
modern érzelmek iskolájáról, amelyet a létbe kivetett hősnőnek
akarva-akaratlanul ki kell járnia, hogy önmagát megtalálva megtalálhasson
másokat is.