A Tulipános Kocsma Újalmás, az egykori mezőváros lomhán és elfeledetten terült
el a Tisza mellett. Sárgás-barnás, kopottas kockaházaival, egyetlen, ámde
rettentően elavult lakótelepével és szürke társasházaival kiérdemelte a
porfészek jelzőt. A központot egész szépen helyrehozták ugyan, nemrég nyitott ki
a felújított művelődési ház és a hozzá tartozó könyvtár, mellette az új
általános iskola. A sétálóutca modernebb boltjain és forgatagán túl azonban
vánszorgott az idő, egyetlen, nyárfákkal szegélyezett főutcáján még lovas kocsik
is megfordultak a távolsági busz mögött lemaradva, hogy aztán gazdájuk
hétszentségelve aligalig tudjon kikecmeregni a töméntelen mennyiségű kátyúból.
Egy kisváros, ahol a múlt sosem ér véget, a jövő sosem kezdődik el, csak a
Tulipános Kocsma örök. De lehet, hogy még az sem. ? gondolta magában a
hórihorgas, miközben azon filozofált, hogy ideje lenne felnőni, bár lehet, ez a
hajó már réges-rég elúszott.