Önarckép - álarc nélkül 1930-1966 Kalandos, ?izgalmas, gyönyörű, olykor
érthetetlenül felizzó haragok, leszámolások világát találja maga körül a
felnövekvő emberfia, ha ide született, erre a természeti szépségekben,
nyelvekben, szokásokban, kultúrában dúsgazdag tájra. Ide: Délkelet-Európába; a
Balkán-félsziget, a görög szigetek, a dalmát tengerpart, a dúsan termő Pannónia,
a Duna és Fekete-tenger határolta kiismerhetetlen világba, amely már a Római
Birodalom légióinak, majd később a török hódítók moszlimjainak étvágyát is
felkeltette. Én is itt váltam emberré, a nyelvek sokasága, a tájak, települések,
a határok szüntelen átrajzolása, a városok, hegyek, falvak sokarcúsága,
folyamatos névváltoztatása idején. Megtanultam és természetesnek találom, hogy
Belgrád az Beográd, de Nándorfehérvár is; hogy én Nagybecskereken,
Grossbetschkereken, Veliki Be?kereken, Petrovgrádon, Zrenjaninban születtem;
hogy lányom kedves férje Pécs, illetve Pe?uj városának szülötte; hogy sokat
nyaraltam Dubrovnikban, ami tulajdonképpen Ragusa, és hogy egyik kantátámat a
Pontusi levelek írója, a Tomiba, Constanzába száműzött nagy római, Ovidius
Metamorphoses című hatalmas művének Pygmalion-epizódjára írtam. A költő
tiszteletére a román városban szobrot állítottak éppúgy, mint Beográdban Hunyadi
Jánosnak, a nándorfehérvári hősnek. A török nevű várban: a Kalimegdánon. Büszke
vagyok magyar hazámra és arra, hogy Európa e csodálatos és tarka, fájdalmakkal,
vidámsággal, elpusztíthatatlan erőkkel megáldott vidéke a szülőföldem. Petrovics
Emil, 2006. október 28.