Székely sors Már teljesen besötétedett. Az egész napos szántástól minden
porcikája fájt. A traktor már nem járt. Zoltán csak ült az ülésen, rágyújtott,
és közben nézte, ahogy Zozó az ekét leszereli. A fiú nagyon izmos volt,
könnyedén emelgette a súlyos alkatrészeket. Hát éppen ez az, ami elől elmenekült
Bukovinában. Nem akarta túrni a földet, mert jobb életre vágyott. Ezért tanult
éjt nappallá téve? Ezért volt egész életében tisztességes, szorgalmas,
példamutató? Élete során ez az ötödik ország, ahol élt. Mindig a nulláról
indult. Mindenhol megállta a helyét. A háború után azt gondolta: végre
hazaérkezett. Boldog volt egy gyönyörű feleséggel és egy csodás, értelmes
gyermekkel, egy szép lakásban Pesten és egy kitűnő munkával a
külügyminisztériumban. Boldog volt, egészen addig, ameddig Rákosi elvtárs
másképp nem döntött. Hazaérkezett? Visszatért a földhöz. A bukovinai földet
baranyai földre cserélte, a családi birtokot államira. Ezt az ekét már nem ökör
húzta, hanem traktor, de a kiforgatott nedves föld szaga semmit sem változott.
Neki már nem lesz jobb élete, de Zozó? ő még teremthet magának egy könnyebb
életet. Mert hát magának kell azt majd megteremtenie, hiszen Zoltán csak a
székely büszkeséget és a székely kitartást hagyja a fiúra. Egyebe nincs.
Legfeljebb még... ez az ezüst cigarettatárca.