Klerikus és laikus körökben egyre sűrűbben fogalmazódik meg itthon és
határaikon túl az a vélekedés, hogy a népmeséinkből kirajzolódó erkölcsi
világrend közelebb áll a krisztusi erkölcsiséghez, mint... igen, mint az
Ószövetségé. Mintha népmeséink dinamikus - a folyamatos újra-mesélések során
mindegyre és mindig alkalomhoz illően újjászülető - teljessége lenne a mi igazi,
Jézus Krisztushoz egyenes úton vezető Ótestamentumunk. Nem szövetség (mert
szövetség csak azonos szinten lévők közt köttethet, márpedig Isten és az ember
létezési szintje nem azonos!), hanem Hagyaték. Zsoltáraink pedig az égi és földi
Szerelemről egyforma hitelességgel valló magyar népdalok. Balladáink és
hősénekeink ugyanebben a szertartási rendben értelemszerűen a női, illetve
férfi-minőség keresztútjárását idéznék meg, melyiket-melyiket a maga
idő-nagyságrendjében. Új szekta lenne születőben? Szó sincs róla! Csak az első
lépéseket tesszük meg őseink még romlatlan hitélete felé. Isten segítsen
bennünket tovább keskeny és rögös utunkon!