Vannak kérdések, amelyekre még ma sem találtuk meg a válaszokat. Az egyik
legfájóbb az, hogy az 1917-ben megjelent modern kommunizmus miért ment át szinte
azonnal véres zsarnokságba? És tegyük hozzá az iker-kérdését is: miért maradt az
végig, az utolsó percig? Innentől persze már csak szaporodhatnak a kérdések,
amiket Stéphane Courtois annak idején feltett, és amelyekre igazából még mindig
nem ismerjük a választ. Hogyan nőtt ki ebből a társadalmi utópiából az, amivé
aztán a szemünk előtt lett? E kérdést az idősebb generáció nevében tettem fel,
hiszen például e sorok írójának életéből az első 45 évet vette, rabolta el a
kommunizmus (bárminek is nevezték azokat a rendszereket, vagy azok egyes
szakaszait maguk a kommunisták). Ebben a könyvben részben a benne élt, majd azt
túlélő hangulatait, visszaemlékezéseit is megtalálják majd, de csak
nagyon-nagyon kicsi részben. Igyekszem majd tárgyilagos maradni, ami nem mindig
lesz könnyű sem az írónak, sem az olvasónak. Kérdés kérdést követ: vajon ezt
akarták-e Marx, Engels és követőik? Ezt, ami a szocializmus - vagy amit Ázsiában
és Kelet-Európában annak neveztek, de amit e könyvben egyszerűen csak
kommunizmusnak fognak hívni - meg nem valósult gyakorlatában még igazságosnak is
tetszett? Különben ezért követték oly sokan az eszmét. Vajon törvényszerű-e,
kérdezzük most, hogy egy ilyen szép (?) eszme véres rezsimek születésébe
torkolljon, és azok évtizedeken keresztül, vagy netán egy teljes évszázadon át
ejtsék kétségbeesésbe nemcsak a benne élni kényszerülőket, hanem a külvilágot
is?