Első vér Egy huszonnyolc éves fiatalember áll a kivégzőosztag előtt. Ő a
stanleyville-i belga konzul, túsztárgyaló. Az ékesszólásán eddig több mint ezer
belga állampolgár élete múlott, akiket a kongói fegyveres lázadók tartanak
fogva. Most tizenkét katona fegyvere szegeződik rá. Vajon a halála előtti
másodpercekben lepereg előtte az élete? A gyermekkora, amikor fiatalon özvegyen
maradt édesanyja helyett, akinek szeretetére hiába sóvárgott, a nagyanyja
nevelte. Bársonyruhába, csipkegalléros selyemingbe öltöztette, tejben-vajban
fürösztötte. Míg tábornok nagyapja úgy nem találta, hogy a fiúcska puhány, meg
kell edződnie. Elküldte hát apai nagyapjához, az Ardennek sűrű erdeiben megbúvó,
hajdan pompázatos, mostanra már szépségét vesztett, huzatos kastélyba, hogy
kijárja az élet iskoláját. És Patrick, a nagymama dédelgetett kis kedvence, egy
vad, féktelen gyerekbandába kerülve megtapasztalja a nélkülözést, a túlélésért
meg az elfogadásért való küzdelmet. És a néha káoszba forduló, ám határtalan
szabadságot, amely egy életre megjelöli... A fiatal diplomata nem más, mint
Amélie Nothomb édesapja. A világhírű francia írónő harmincadik, a rangos
Renaudot-díjat elnyert, egyes szám első személyben megírt fejlődésregényében
neki állít emléket, végtelen szeretettel, hamisítatlan eleganciával és
ugyanakkor megkapó humorral rajzolva meg a portréját. De nemcsak az övét, hanem
az elszegényedett arisztokrata Nothomb família számos tagjáét. Így teljesedik ki
ez az intim, rövid próza, amelyben a szerző önnön gyökereit kutatja, pontos
társadalmi hátteret, sorsfordító történelmi eseményeket felfestő izgalmas
családregénnyé.