Párizsi befutó Hogyan élünk mi itt Kelet-Közép-Európában? Milyen Nyugatra menni
és visszatérni? Milyen nehéz örökségeket cipelünk? Hogyan is vagyunk egymással,
szülők és gyerekek, feleségek és szeretők, testvérek és féltestvérek, élők és
holtak, könyvek, emlékek, történelmi változások és egyéni vágyak? Mi szabja meg
esendőségünk és szerethetőségünk határát? Ezekre a kérdésekre keresi a választ
Mohácsi Árpád gazdagon hangszerelt, közvetlen hangon, élvezetesen elmesélt, sok
szálon futó regénye. (Ja, és még azt is megtudjuk, kik azok a Merényiék.) Ezen
az ajtón nem lehet csak úgy kimenni - olvassuk a regény egyharmada tájékán. Nem
túl feltűnő mondat. De nagy ereje van. Aki leírta, az tud valamit az emberi
létezésről. Azon belül: az 1960-as évek közepe táján született magyar emberek,
férfiak és nők fiatalkoráról, 1989 előtt és után. Generációs regény, korrajz.
Géza, Dóri (meghalt), Bella, Gabi, Jutocsa, Sanyi, és aki fiatalabb: Luca (Géza
új barátnője) és aki idősebb: Piri néni (Géza édesanyja, szorgalmas
ügynökijelentésíró) - ha elolvassuk az életükről, sorsukról szóló beszámolót,
még sokáig velünk maradnak. - Márton László