?? Ő akarja, hogy elmenjünk ? mondja, miközben a szeme sarkában megjelenik egy
félmosoly, ami azonban egyáltalán nem vidám. Inkább zavart. Egy zavart félmosoly
? Az anyám akarja. ? De miért? ? András nem érti. Pedig ismeri ezeket az
embereket. Bélát, Ágit, Manci nénit. A Steineréket. Jobban ismeri őket, mint az
osztálytársait. Jobban, mint a bandatagokat. Még annál is jobban, mint amennyire
a saját nagymamáját, a Paulát ismeri. És mégsem érti. ? Már megint zsidóznak ?
Steiner Béla szeméből eltűnik a félmosoly, csak egy furcsa fintor, egy idegen
grimasz marad a helyén. ? Anyám ezt már átélte egyszer. Nem is olyan régen. ? És
ő mégis itt akar maradni? ? Senki nem tudja, hogy hol van eltemetve az apám ?
András még nem látta a barátját sírni, és most sem sír a Béla. A hangja
rezzenéstelen, ahogyan beszél, csak az a furcsa fintor a szeme körül, csak az
olyan, mintha mégis sírna. ? Anyám szerint a könyvekben. A könyvekben van
eltemetve az apám. Ezért aztán az anyám soha nem fogja elhagyni azt a rohadt
könyvtárat.? Szurdi András Legendák könyve című önéletrajzi regénye az
?emlékcsapdák? ellen harcol. Vagyis a könyv beszélője, Kőrösi András úgy akarja
fölidézni gyermekkorának történéseit, hogy közben elkerülje az emlékezés
legendásító túlzásait, utólagos ráfogásait. Ez az önmagával való szigorúság és a
mikrorealista pontosság segíti abban az emlékezőt, hogy bár a személyes múlt
képei élesen exponáltak, mégis hitelesek maradjanak. De úgy is mondhatjuk, hogy
a Legendák könyve azt beszéli el, hogy Kőrösi Andrásból, aki saját magát gyáva
kisfiúnak tartja, hogyan lesz bátor kamasz. Mesés történet, de igaz.