Hogyan él a múlt Szörényi László 75. születésnapjára! ?Én a posztmodernnel sosem
tudtam igazából mit kezdeni, túlságosan elsietett önmeghatározásnak tartom. A
történelemnek egyáltalán nincs vége, a történelem mindig ugyanolyan, legfeljebb
egyre kellemetlenebb következményekkel jár, nagyobb pusztításokat végez és még
cinikusabban romboló. Semmiféle különbséget nem érzek azon indulatok és
szenvedélyek között, amelyek egy tatár csordát vezettek, s akik mondjuk
felgyújtottak egy falut és mindenkit lemészároltak, mint egy mai, a legmodernebb
fegyverekkel ellátott csapat között, amely ugyanazt műveli, csak még nagyobb
hatékonysággal és kegyetlenséggel. Nincs új a nap alatt, ezt tudhatjuk már a Jób
könyve óta, és én magam soha nem éreztem semmi késztetést, hogy az efféle
aranyigazságoktól eltérjek. Egyébként nemrég kaptam egy tudós, komoly embertől
levelet, aki többek közt azt írja a vajdasági helyzetről, hogy minden látszat,
javulónak tűnő tendencia ellenére a lemorzsolódás, a pusztulás és a megszűnés
veszélye egyetlen percig meg nem állt, és aki különböző illúziókban ringatja
magát, az csak elősegíti ezt a folyamatot. Na mostan, ha az ember úgy hiszi,
hogy a magyar nyelv az a Jóisten egyik hangszere, melyen remekműveket lehet
létrehozni, és a magyar irodalom ennek az eredménye, akkor természetes, hogy
aggódik azért, hogy a közösség, amely ezt a nyelvet működteti, ne haljon ki, és
maradjon meg addig, amíg van benne erő ahhoz, hogy önmaga maradjon.? (Részlet a
kötetből) Az NKA támogatásával.