Nyitott szívvel Adamek Katalin rövid írásai nem önmagukban nyernek értelmet,
hanem - az író által félve csak trilógiaként hivatkozott - egész részeként.
Önöknek, az olvasóknak ugyanúgy ki kell alakítaniuk valamilyen álláspontot, hogy
megkezdhessék és élvezhessék a befogadást, mint nekem, a könyvek szerkesztőjének
is. Számomra ez az volt, hogy a történeteket meghagytam értékükben:
kordokumentumként. Nagyon őszinte, személyes nézőpontú, egyéni világ- és
történelemképű, mégis kollektív létjogosultságú visszaemlékezésként. A
gyermeklét számos rövid története, valamint a gimnázium felvillantása sokat
elárul az 1940-es és 1950-es évek mindennapjairól, köztük életről és halálról,
hitről és választásról, de akár a nemzetiségek egymás mellett éléséről, a
csengőfrászról, a kényszerkitelepítésekről és az októberi forradalmi
eseményekről is. A terézvárosi remetemagányban élő nyolcvanöt éves szerző az itt
közreadott szövegekkel tette a legnagyobb érzelmi utazást; az írások lényegre
törőbbek, személyesebbek és szemérmesebbek, mint bármi, amit valaha papírra
vetett. Örültem, hogy elsők között találkozhattam a szöveggel, majd immáron,
újra együtt dolgozva, folyamatában láthattam és segíthettem karcsúsításukat és
bővítésüket. Adamek Katalin írásai ugyanis élményszámba mennek, mintha egy idős
nagyszülőt hallanánk mesélni élete legmeghatározóbb időszakáról.