Nagy az izgalom a gyerekszoba régi, ütött-kopott játékai között: hamarosan
megszületik a Herceg, és kedvenc játékot választ magának. Vajon melyikük lesz a
szerencsés? Az autó nélküli autóversenyző? A sítalpas majom? A törött lábú
gipszkatona vagy a hatalommániás keljfeljancsi? A szőke és kissé felszínes
Szalvéta kislány? Talán a tüzesvérű Néger Baba? A játékok elszántak, a harctól
sem riadnak vissza a siker érdekében. Csak egyvalaki akad közöttük, aki nem vesz
részt a csatározásban: Kamarambó, a posztóbaba. Ő inkább azt szeretné
kideríteni, miért született a világra. Úgy tűnik, a válasz a gyerekszoba falain
túl vár rá, valahol a padláson, vagy még magasabban? Olvass bele! Részlet a
műből: (?) ELSŐ FEJEZET Hol voltam, hol nem voltam. ? Kamarambó! ? mondta egy
hang. ? Az meg mit jelent? ? kérdezte egy másik. Füleltem. ? Ez lesz a neve! A
régi, szürke zakódból varrtam. ? Kár volt szétvagdosni! Még hordhattam volna.
Puha ujjak babráltak rajtam. Éreztem a nyakam, a fejem, a fülem. Testem is lett,
karom, lábam, hasam. ? Milyen név a Kamarambó? Semmi értelme! ? Majd lesz, ha
jól kitömöm a fejét kenderkóccal! Ez a hang tetszett. Puha volt, lágy, meleg. ?
Mondtam, hogy a kócra nekem van szükségem! ? A másik hang karcos volt, zörgős és
mélyebb. ? Ha elromlik egy csap, kóc nélkül hogyan javítom meg? ? Majd hívunk
szerelőt! ? Szerelőt? Még mit nem?! Jön a Herceg, spórolnunk kell. Te meg
nekiállsz, és szétvagdosod a holmikat. ? A szívét a piros filcszoknyámból
szabtam! ? mondta az első hang. ? Azért is kár! ? felelte a másik. ? Van már itt
épp elég baba. ? De ilyen még egy sincs! Valami megszúrt. ? Fáj! ? kiáltottam. ?
Ne csináld! Nem hallod? Nem hallotta. ? Egy inggomb és egy nadrággomb a szeme!
Kancsal lesz, de nem baj! Amint felvarrta a szemem, egy arc rajzolódott fölém.
Barna haj, kerek arc, gyöngyfogak. És az a szem! Soha életemben nem láttam olyan
ragyogót! Ez persze nem nagy dolog, hiszen addig még egyetlenegy szemet se
láttam. Mégis tudtam, hogy női szempárt nézek. ? Elkészült! ? mondta a száj. ?
Hogy tetszik? ? Bánom is én! ? szólt a másik hang, távolabb. Odapislantottam.
Nyurga volt, kócos, szemüveges, férfi. ? Tedd az alsó polcra! ? Előbb adj neki
egy puszit! ? mondta az aszszony. ? Mintha a fiad lenne. ? Én? Puszit? Ennek? ?
A nyurga elhúzta a száját. ? Ez a Senki Fia! ? mondta. Magasba emeltek, hirtelen
sötét lett. Valamin hasaltam, arcra borulva. Ajtó nyikorgott, kilincs zörgött,
csend lett. Nem szeretem a csöndet. Erre gondoltam. Aztán meg arra, hogy
gondolok. Ez jó volt! Érdekes, mint minden. Nem volt nevem, azután mégis. Sötét
volt, de kivilágosodott. Hallottam, láttam, éreztem. Dobog a szívem. Kamarambó,
mondja, látod, ez az élet! Vagyis nem mond semmit, csak képzelem, hogy mondja.
Képzelni is tudok! Jó kis szív, szeretem. MÁSODIK FEJEZET A sötétség megtelt
hangokkal. Valami zörömbölt, valaki csengetett. ? Közép kész! Beszállás!
Szőnyegmegálló! Brrr! Csing! Tovább! Új felszálló? Ez meg ki lehet? Próbáltam a
hátamra fordulni, hogy körülnézzek. Valaki rekedten rám dörrent: ? Ne moccanj,
ha kedves az életed! ? Narancssárga műanyagból készült, fekete csíkokkal. Hátsó
lábait maga alá húzta, farka fölmeredt. ? Hallod, mit mondtam?! ? Igenis! ?
vacogtam. ? Ne moccanjak, ha kedves az életem. ? És? ? szuszogott a csíkos. ?
Kedves ? bólintottam. ? Honnan tudod? ? Mellényes mellkasa a földet súrolta. ?
Meg aztán ? szörcsögött ? kinek kedves, hm? ? Ezen még nem gondolkodtam. Csak
nemrég lettem kész. Az imént születtem. ? Fölösleges volt! ? vicsorgott. ? Ez a
polc már foglalt! Nélküled is vagyunk itt éppen elegen! ? Akkorát ordított, hogy
csengett a fülem. ? Muszáj üvölteni? ? Tiszta sor! ? rivallta. ? Tigris vagyok!
Megragadtam ütésre emelt mancsát. ? Én meg Kamarambó. Eltátotta a száját. ?
Kamarambó? ? Rémes agyarai voltak. ? Az mi?! ? Az én ? mondtam. ? Úgy!? ?
horkantott. ? És kihez tartozol? ? A Senkihez. Én ugyanis a Senki Fia vagyok. ?
Hm. ? Behúzta a farkát, rátelepedett. ? Hm! ? mondta újra. ? Kik vagyunk? Honnan
jövünk? Hová megyünk? ? Nem tudom ? mondtam. ? Márpedig az ilyesmit tudni kell!
? förmedt rám. ? Én valamikor a Magasabbik Szürkeszemű Szürke fenevadja voltam!
Az ő nagyapja ejtett foglyul a Märklin játékboltban! ? Az hol van? ? kérdeztem.
? Hú, de buta vagy te! Mi van a fejedben? Szalma? ? Kóc ? feleltem. ? De jól ki
lett tömve. Megszaglászott, mellém heveredett. ? A játékbolt olyan hely, ahol
játékok laknak. Búgócsiga, építőkocka, kisvonat. A legjobb játékbolt a Váci
utcában volt. ? Értem ? bólintottam, pedig nem értettem. Ez is érdekes volt.
Van, amit értek, van, amit nem értek. ? Ott hasaltam egy papundekli alagút
előtt, a kirakatban ? folytatta a tigris ?, közvetlenül a szemafor mellett. Van
fogalmad arról, mi az a szemafor? ? Nincs ? feleltem. ? Micsoda? ? Az egy olyan
izé ? mondta a tigris. ? Egy vasúti szerkezet. Jelzi, jön-e a vonat. Márpedig én
a vonatra vártam. Ritkán járt. ? Bólintott. ? Ritkán kapcsolták be. Villannyal
ment. Szikrázott a kereke a sínen! Váltók csattogtak, szemafor villogott,
sorompók nyíltak. Olyankor megtelt kíváncsiskodókkal az egész Váci utca!
Tolongtak a kirakat előtt kicsik, nagyok, szülők és gyerekek! Plusz a Szentirmay
Rezső, kalapban! Azt valahonnan tudtam, mi az a kalap, de hogy ki a Szentirmay
Rezső?? ? Szimpatikus vén szivar volt ? magyarázta a tigris. ? Puhakalapban,
felöltőben, kalucsniban. Az egy olyan izé, amit az úriemberek a cipő fölé
húznak, ha esik. És akkor nagyon esett. De ez Szentirmay Rezsőt csöppet sem
zavarta. Ácsorgott a zuhogó esőben, a kirakat előtt. Engem nézett. Én meg őt.
Keresztülnéztem a vizes felöltőjén, át a zakóján, az ingén, egyenest a szíve
közepébe! Nekünk, tigriseknek, kitűnő szemünk van. A hallásunk is príma. Na és a
szaglásunk! Lehet, hogy az oroszlán az állatok királya, de mi, tigrisek? ? Hanem
hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem ? folytatta a tigris ?, Szentirmay Rezső
belépett a boltba, ki lettem fizetve, be lettem csomagolva. A zsírpapírtól nem
kaptam levegőt, így aztán, hm, kis időre elveszítettem az eszméletemet. Egy
karácsonyfa alatt tértem magamhoz. Szentirmay Rezső unokája guggolt mellettem. Ő
a Magasabbik Szürkeszemű Szürke! Akkor még kölyök volt, három és fél éves. Apró,
műanyag csontot húzogatott az orrom előtt, azt mondta: ugorj, te fenevad! De én
nem ugrottam. Kedvem az lett volna, de le voltam nyűgözve. Ebből vita támadt.
Pár percig úgy volt, visszahurcolnak a Märklin boltba, mert elromlottam. Ám
Szentirmay Rezső unokája végül azt mondta: ?Ugrik vagy nem ugrik, ez az én
tigrisem!? És ez így volt! Pontosabban így lett. Hosszú évekig az ő tigrise
voltam. Szép idők ? merengett. ? Aztán egy reggel ismét zsírpapírba csomagoltak,
pár napja tértem magamhoz ebben a dzsungelben. ? Ez itt egy dzsungel? ? Naná,
majd piskóta! ? horkant fel Tigris. ? Lehet, hogy egyesek másként vélekednek, de
én tudom, amit tudok! ? Az jó lehet! ? sóhajtottam. ? Én csak azt tudom, hogy
semmit nem tudok még. ? Ezért leszek én a Herceg Kedvence! ? bólintott Tigris. ?
Tudok ugrani, bukfencet hányni, üvölteni! Akarod, hogy üvöltsek még egyet? ?
Inkább azt mondja meg, mit jelent, hogy Kedvenc. ? Ezt se tudod? ? Rám
pislantott. ? Jól van. Akkor felesleges volna ízekre tépjelek téged. Inkább
megengedem, hogy visszategezz. ? Azt hogyan kell? ? Húzd ki magad, nézz a
szemembe, csapj a mancsomba, és mondd utánam: szervusz, kérlek! ? Szervusz,
kérlek! ? ismételtem. (...)