Bármikor bármi Infarktus? - merül fel Brúnóban mindannyiszor, amikor pánikrohama
van. A valóság eltorzul, a szív dobogása feszíti a fület, a mellkas egyre
szűkebb. A légzés felszínessé válik, a kar és a láb elzsibbad, meg kell
támaszkodni, a hideg fal égeti a bőrt. Három év pszichoterápia és a gyógyszerek
sem segítenek: Brúnó képtelen úgy elindulni, hogy ne húzzon ki minden kábelt, ne
zárja el többször a csapot, ne ellenőrizze az erkélyajtó illeszkedését, az
ablakokat, a zárat... Lehet így élni? Hogy mindeközben tökéletesen tisztában van
azzal, hogy ez mind kényszercselekvés? Átkozott OCD! Az én beteges kényszereim
nem tudnak tragédiát előidézni - ismételgeti magának, hátha egyszer el is hiszi.
De... mi van, ha mégis? Mi történik, ha egy igazi átoknak köszönhetően minden
valóban bekövetkezik, amitől retteg? Lehet, hogy éppen ez lesz a kiút a félelmek
útvesztőjéből? Okkultizmus és mágia, bűn és önfeláldozás, pszichiátria és börtön
- Brúnónak sok mindennel kell szembesülnie ahhoz, hogy lassan elfogadja: nem az
ő kényszercselekvésein múlik, mi fog történni. De hogy ebből a felismerésből az
őrület vagy a gyógyulás felé visz-e az út, az már csak rajta múlik.