Megvirradt és az erdők harmatos fái között elindult a nagy Pán. Boldogan,
gondtalanul járt még aznap az illatos árkádiai föld felett. Vidáman nevetett a
fuvalomba, telhetetlen jókedvében tele marokkal tépte a lombokat s dévajon
hintázta meg magát a nedves gallyakon. Mikor felért a hegytetőre, hangos
kiáltozással hívta a nymphákat, hogy vele körtáncot lejtsenek. Boldog és
gondtalan volt, napestig mulatozott s csak alkonyatkor futott le a völgyi
folyókhoz szomját oltani. Azután jött egy satyr s addig furulyázott, míg anyja
elment vele a vadonba és nem tért vissza többé soha. Így maradt egyedül a
szakadék fenekén s a hamadryadok elnevezték Chreseysnek. Gondosan őrködtek
felette, megvédték forróságtól, vihartól és ő hálából fiatal életerejét ontotta
rájuk. Ettől lett évről-évre sűrűbb a platánok, tölgyek koronája s árnyasabb a
kis naiád fekhelye.