Bálint Sándor (Szeged, 1904. augusztus 1. - Budapest, 1980. május 10.) magyar
néprajzkutató és művészettörténész, a legszögedibb szögedi-nek tekintik. A 20.
századi magyar néprajz és folklór kutatás egyik legnagyobb alakjaként tartják
nyilván. Fő kutatási területei az Alföld néprajza, a vallási néphagyományok és
Szeged néprajza voltak. Könyve előszavában az alábbiakat írja: Majd egy évtizede
járjuk a magyar kegyhelyeket, hogy egy összefoglaló néprajzi és szellemtörténeti
munkához anyagot gyűjtsünk. A feladat azonban szinte kimeríthetetlen, a kutatás
újabbnál újabb kötelességeket ró ránk. Utunk kezdettől fogva többnek bizonyult
szakszerű tudományos expedíciónál, mert a megszentelt magyarságnak:
állammisztikának és szakrális népéletnek, felmagasztalt egyéniségnek és
közösségi sorsnak, egyszóval a magyar színlétnek és kozmikus helyzetünknek olyan
realizmusát tárta fel előttünk, amelyet napjaink metafizikai árvaságában,
egyetemes létbizonytalanságában és céljatévesztettségében bizonyára érdemes
számbavennünk és életünkbe építenünk.Könyvünk módszere és célzata ezúttal más,
mint tudományos: a magyar lélek platóni tartományainak utikalauza, egy új magyar
arisztokrácia olvasmánya szeretne lenni.