Az utolsó fehér ember szembenézett önmagával a visszapillantó tükörben, a
fehérség nyomait keresve, mert a fehérségnek ott kellett lennie valahol, talán
az arckifejezésében, de nem látta a fehérséget, és minél jobban kereste, annál
kevésbé tűnt fehér bőrűnek, mintha ez a keresés maga lett volna a fehérség
ellentéte, ami még messzebbre üldözte a fehérséget, és Anders kétségbeesett és
elbizonytalanodott ettől, mert olyan érzés volt, mintha nem tartozna ide, pedig
itt született, a szentségit neki Egy olyan világot vizionál, melyben a bőrszín
már semmit nem jelent - Südwestrundfunk. Anders egy reggel megdöbbenve látja a
tükörben, hogy fehér bőre mélybarnára sötétedett az éjszaka. Felfoghatatlan
titkát először csak barátnőjével, Oonával osztja meg, lassan azonban egyre több
emberről derül ki, hogy Andershez hasonlóan egyik napról a másikra sötét bőrűek
lettek. A névtelen kisváros lakóin úrrá lesz a bizonytalanság. Egyesek a
fennálló rend régóta fenyegető megbomlásaként értelmezik az eseményeket, és
félnek, vajon elfogadja-e új külsejüket a közösség, mások minden előítéletüket
feledve egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Az utolsó fehér ember lebilincselő
regény arról, mire képes az ember szélsőséges helyzetekben, hogyan határozza meg
a másokról és önmagunkról alkotott képünket az etnikai hovatartozás, és miként
kerekedhetünk felül a fajgyűlöleten, a félelmen és az erőszakon. Költői és
provokatív mű, amely olyan szerzők klasszikusait idézi meg, mint Franz Kafka,
Albert Camus vagy José Saramago.