A veréb századik lépése - A védőirat - Szüret ?Remélem, ott az egyetemen
megnyugszol majd. Mindig ideges, önmarcangoló gyerek voltál, talán azért is
bántottál mindig másokat. Apád is ilyen volt, csak harmincéves kora körül
nyugodott meg, amikor belátta, hogy előbb-utóbb mindenkinek meg kell halnia.?
Önmagával megszorzott ember volt. 49 évet élt: népmesei hét a négyzeten. Orvos
és író. Mint Csehov és Csáth. Fehér köpenyes álmodó. ? Fő regényében, a C-dúr
fisz-mollban így írt magáról: ?Te rém ravasz fiú vagy, és el kell készülnöd
arra, hogy nem mindig fogják érteni, amit íróként vakerászol, mert egyetlen
mondatba bele tudod zsúfolni a múltat, a jelent, a jövő lehetőségeit, és más
hasonló túlvilági marhaságokat. Készülj fel rá, hogy tehetségtelennek fognak
tartani. Na nem végleg, csak egy-két évtizedig.? Bólya áldott kezű volt,
menekült a biztonságból. Iszkolt a prózája is. Krúdysta. Mándysta. Ködlovag.
Álmodó. Na, nem mintha a mocskot, a romlást ne tükröztette volna. ? Nem
gonoszodott el. Nem lett erkölcstelen a nevetése. Reményt adott, hogy van még
fény, s lehetnek olyan emberek, akikben bízhatunk, akik átlátnak a szitán. A
mocskoson. A cukroson. A tegnapin, a holnapin. (Pollágh Péter) ?Sokáig
álldogáltam az akvárium sarkában. Teljesen lepusztultnak éreztem magam. Arra
gondoltam, hogy talán semmi másra nem leszek képes hátralévő éveimben, mint
álldogálni a kocsmaablak mellett, és bambán nézegetni kifelé, egy elképzelt
világra, ahol egészséges, tiszta, szerelmes férfiak járkálnak, ahol őszinte
asszonyok sietnek hazafelé, ahol mindenki elmondja, amit gondol, a félelem
fekete varjúvá változik és örökre elrepül, a halál örömteli lesz, akár egy
esküvő, s a mindennapok nem egy helyben toporognak, hanem biztosan haladnak
felfelé, mint egy kedvesen döcögő hegyi vasút?? A Külhon fülszövege rátapint a
lényegre: ?magyar regényt írt, s remek stíluskörnyezetet is épített a modern
amerikai prózának e találóan és megrendítően magyar változata köré?. ? A
romantika rollerét tolta a kádári romokon. Mindenen átütött a Stílus, amihez
nyúlt. Tudta, mi a mondat. Mi a gerinc. Mi a fantázia. Nem is kell több,
gondolnánk, aztán ?mégis? elpusztult, ?mégis? magára maradt. Bár ebben aztán
igazán semmi érthetetlen nincsen. Nota bene. ?Ha valaki teljesen szabálytalan
dolgokat csinál, ami mégis jó, az nemsokára meghal.? Laza volt, mint egy lord,
és kerülte azok társaságát, akik nem tetszettek neki, akiken érezte a romlás
szagát. Hogy nem állt szóba, látszik is karrierjén. (Pollágh Péter)