Medialitás, eseményontológia, gyakorlat A kötet a ?medialitás egy újszerű
eszméjének az előtérbe állítását, filozófiai jelentőségének a körvonalazását
célozza. Eközben döntően Heidegger és Gadamer hermeneutikai filozófiája
gondolatkörében mozog. Alaptézise szerint e szerzők ?eseményontológiái egy, az
ősi indoeurópai nyelvekben tükröződő ?mediális, esemény-orientált
világértelmezést újítanak meg s ruháznak fel egyetemes-ontológiai jelentőséggel,
s így maguk is kiváltképp e világszemlélet felől világíthatók meg. A kötet nyitó
fejezete ? nyelvtörténeti kutatásokra hagyatkozva ? ezt az ősi szemléletmódot
hivatott körvonalazni, elsősorban az említett nyelvek igerendszereit uraló ún.
középige (mesotes) szemantikai funkciójának felfedése révén. A tét itt a
?tiszta, alanytalan esemény, illetve a ?mediálisan pozícionált alany eszméinek a
visszanyerése, melyeket a nyugati gondolkodásmódban fokozatosan teret nyerő
aktivitás és passzivitás terminusai mindinkább elhomályosítottak. A következő
két fejezet egyrészt a korai Heidegger, másrészt Gadamer munkásságát elemzi azt
szem előtt tartva, miként jut bennük érvényre a medialitás itt tárgyalt sajátos
eszméje. Végül a záró fejezet e gondolkodók hermeneutikai kezdeményezéseinek új
összefüggésekben való továbbgondolását célozza. Egyrészt az emberi gyakorlat fő
módozatai hagyományos, Arisztotelészre visszanyúló tipológiájának az
újrafogalmazására tesz kísérletet; másrészt a hermeneutikai megközelítés
társadalomkritikai-politikai relevanciáját igyekszik vázolni.