Meixner Józsefné apoteózisa Kevés esztétikai kategória illik jobban Böszörményi
Márton első kötetére, mint a szellemi-érzéki felforgatás kulcsszava: a mindfuck.
Már rég vártam olyan magyar prózára, ami megerőszakolja az idegrendszeremet. A
Meixner Józsefné apoteózisa pedig kegyetlen szerető, hiszen hihetetlen
következetességgel, de végig kiszámíthatatlan fogásokkal kényszeríti ki az
olvasóból a kínörömöt. Lehet dobálózni a legkülönbözőbb fogalmakkal, new weird,
neogótikus kísértetsztori, spekulatív testhorror ? de ezeknél talán fontosabb,
hogy Böszörményi hogyan képes ismerős-ismeretlen elemekből egy csak rá jellemző,
privát szövegbörtönt építeni. Az apoteózis lehetősége is ebben a szorongató
poétikai és léttapasztalatban körvonalazódik, hiszen a kötet központját alkotó
pszichózis-történeten keresztül végül is ahhoz a felismeréshez érkezünk el, hogy
nem tudjuk rendszerezni összeomló világunkat. Az egyedüli megoldás, hogy ?mi?
válunk saját apokalipszisünkké. Meixner Józsefné istenülése Meixner Józsefné
szövegben való feloldódása, miáltal Meixner Józsefné: minden és semmi. De ez
fertőző folyamat. Ha olvastál már Meixner Józsefnéről, akkor előbb-utóbb te is
Meixner Józsefné leszel. És jön a mindfuck. A végtelenített összeomlás élvezete.
Tükör előtt háromszor: Meixner Józsefné, Meixner Józsefné, Meixner Józsefné.
Nemes Z. Márió