Beszélgetés - Kovács nagyapa mozijáról és a Nagykert rózsafáiról, a pélyi
templom oltáráról és a velemi diófáról, a cannes-i életműdíjról és a szomszéd
Margitkáról, az angolkisasszonyokról és a főiskolai felvételiről, mesterekről és
pályatársakról. Majorelvtárs és Zsótér Sándor, Grigorij Konszkij és Anatolij
Vasziljev, Alföldi Róbert és Vidnyánszky Attila itt ugyanolyan súllyal esik
latba. Beszélgetés - Törőcsik Mari szüleiről, testvéreiről, gyermekeiről,
szerelmeiről, férjeiről és az örök társról, Maár Gyuláról, akivel egyszer majd a
Fekete-tengerben fognak találkozni... Beszélgetnek, sört pattintanak, és
örülnek, hogy süt a nap. Törőcsik Mari fesztelenül mesél, és mindketten tudják,
mi is tudjuk, hogy az emlékezet néha botlik, szalajt. Nem is az itt a lényeg,
hogy napra pontosan mi történt ennek a rendkívüli művésznek az életében, hanem -
ahogy Bérczes László mondja - azt keressük, ki az az ember, akit Törőcsik
Marinak hívnak. Hogyan él, hogyan közlekedik az emberek között, hogyan
gondolkodik. Hogyan tekint a világra. Sőt, bármilyen önző szándék, arra hívom az
olvasót, hogy Mari tekintetével nézzen a világra, amikor ezzel a könyvvel
találkozik. Azért akarom ezt, mert szerintem jó dolog így nézni a világra. Az az
egyszerű mondat jut eszembe, amit Zsótér mondott a Brand kapcsán. Megmutatni egy
embert. Ezt akarom. Egy embert, akit érdemes megmutatni. Tudni kell szeretni.
(Törőcsik Mari)