Boldogh-ház, Kétmalom utca - Egy cívis vallomásai Az a kérdés, hajlandó vagy-e
lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és kibírod-e, amit felhozol - írja a
könyvben Térey János. A halála előtti években ezen a kéziraton dolgozott, közölt
is belőle néhány fejezetet Egy cívis vallomásai alcímmel, azt azonban senki nem
sejtette, hogy terjedelmes részével elkészült. A Boldogh-ház, Kétmalom utca című
memoárt befejezni már nem tudta, de a tervezett mű egész struktúráját
kidolgozta. Az emlékiratban az író debreceni gyermekkorának és ifjúságának
majdnem két évtizedét beszéli el. A meghatározó családi kötelékekről, a család
eredetének kutatásáról, a szülőváros kulturális és történeti hagyományairól mint
a személyiségét, a nevelődését formáló együttes hatásokról számol be ez a
lezáratlanságában is sokrétű epizódokban kidolgozott vallomásfüzér. Az emlékirat
fent idézett mondata arról tanúskodik, hogy nem csupán a szemérmesség, az
érzelmességtől erősen ódzkodó alkat, de a feltárandó-feltárulkozó múlt, a távoli
ősök elképzelt-kutatott élete és az örökölt-átélt traumák is nehezítették a
szerző számára ezt a soha el nem odázott munkát, amely a Térey-hagyaték
végességében egy cívis vallomásai-ként elénk tárul. 2020. szeptember 14-én lenne
ötvenéves Térey János, erre az alkalomra jelent meg ez a hátrahagyott memoár.
Egész életem küzdelem azért, hogy ne maradjon félbe minden. Amit nem írok le, az
elvész. Mindig úgy érzem, hogy valamit tennem kell, állandó elégedetlenség és
kielégítetlenség kínoz, s tetézi mindezt az érzés, hogy nem kapom meg az élettől
azt, amit esetleg meg tudnék kapni. Hatalmas vágy kínoz az elismerés iránt, s az
a rögeszme mérgez, hogy mindenért meg kell küzdenem, ami másoknak eleve
megadatik. S hogy mindez a gyermekkori szenvedésből és stresszből ered. Majdnem
teljesen ez vagyok én. Mások maximalizmusnak hívnák.