Az élet két fele Balla Zsófia ? kortársi költészetünk jelentős alakja ? jó ötven
esztendeje van jelen a magyar irodalmi életben: pályája első, 1968-as A dolgok
emlékezete című kötetétől a 2016-os Más ünnepekig hatalmas ívet írt le, s a
költő az utóbbi években is emblematikus versekkel jelentkezett. Gyűjteményes
kötetünk az írói jelenlét esztendeit három szakaszra bontja. Balla Zsófia
költészete kettős gyökerű: a kolozsvári indulás évei és évtizedei után a
magyarországi alkotói periódusban válik egyetemes érvényűvé, itt kezd helyet
foglalni a magyar líra legszebb teljesítményei között. Kötetünkben újra
megpillanthatjuk a korai tárgyversek játékos világát, a hangsúlyosan zenei
indíttatás sorozatait, a szorongató kisebbségi létben keletkezett drámai
alakzatokat, a kései diktatórikus kor ellenében írott poémákat. A költőnő
1993-as áttelepülése után rövid ideig még keresi hangjának modulációit, majd a
kilencvenes évek második felétől újra megtalálja és elmélyíti azt a tónust,
amely a legpontosabban megfelel lírai alkatának, művészi szándékainak, kiérlelt
költői ízlésének. Három legutóbbi, már Magyarországon megjelent kötetében újra
felerősödnek (A harmadik történet, A nyár barlangja, Más ünnepek) e költészet
már ismert állandó jegyei: érzékletes tárgyi szemlélete, pezsdítően metaforikus
beszédmódja, erős képlátása, mindinkább a létkérdésekre összpontosító attitűdje.
Mert Balla Zsófia költészetét ez jellemzi: életszeretet, anyagszerűség, tragikus
tudat, nagy motívumaihoz fűződő hűség, ugyanakkor rejtett humor, nem ritkán
öniróniával, gunyoros harmóniákkal tarkítva. De az olvasó a sorok mélyén főleg a
derű fényeit, a jóság teljesedésének lehetőségeit érzékeli. Az életmű azt üzeni:
merj úgy létezni, hogy közben nem árulod el emberségedet. A művészet megváltó
erejével a remény ellenére remélni: talán ez ennek a költészetnek lényegi
híradása.