A trilógia befejező részében Ábel a hargitai rengeteg, majd a város után
Amerikában próbál szerencsét. A csavaros észjárású székely fiút a
talpraesettsége, humora és emberségessége segíti át a nehéz helyzeteken, hogy az
újvilági kalandozások után végül visszatérjen szülőföldjére, mert ahogy a regény
híres mondata is állítja: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk
benne! Ábel, itt is rengetegben leszel! Messze néztem, és úgy gondoltam
Blankára, mint a sok csillag közül a legszebbikre, amelyet szintén
elhomályosított a nagyvárosi nagy fény. ...mert inkább uralkodjék, szenvedés
árán is, az igazság, mint akármilyen örömnek a fényében a valótlan dolog!
Ellenben nem szóltam semmit, hadd legyen az a legokosabb, aki nálánál okosabbat
nem ismer! ...senkit sem szabad megítélni, amíg cselekedetének okát és
körülményeit nem ismerjük. ...nem is lehetünk más célra ebben az életben, mint
hogy megismerjünk mindent, amennyire lehetséges: [...] s amikor mindent
megismertünk, amennyire lehetséges, akkor visszamenjünk oda, ahol otthon
lehetünk.