Kié itt a tér? Vannak-e no-go zónák Európában? A kérdést az elmúlt években
indulatos viták övezték, melyek során politikusok, szakpolitikusok, elemzők,
publicisták és egyszerű polgárok feszültek egymásnak érveikkel. Bár a gyakran
ideológiai síkon zajló polémia még messze nem ért véget, egy dolog biztosan
látszik: az elmúlt évtizedek során Európa nagyvárosaiban valami végérvényesen
félrement. A bevándorlók lakta környékek története az 1960-as évekre nyúlik
vissza, amikor tömegesen kezdtek érkezni emberek a volt gyarmatokról, illetve
államközi munkaerő-kölcsönzési szerződések keretében. A befogadó államok a
legalacsonyabb ingatlanárú környékeken szállásolták el őket, ahova a
családegyesítések és a későbbi bevándorlási hullámok révén újabb tömegek
érkeztek. Eközben a többségi társadalom tagjai fokozatosan kiköltöztek e
negyedekből, így hol vegyesebb, hol homogénebb etnikai tömbök, párhuzamos
társadalmak alakultak ki. Ennek következtében mára számos olyan városrész jött
létre Európában, amelyben az utcák képe és a társadalmi kultúra eltér a többségi
társadalom által lakott környékekétől, a szociális körülmények és a közbiztonság
rosszabb a máshol megszokottnál, a hatóságok különleges protokollt követnek
intézkedéseik során, vagy egyszerűen a többségi társadalom egyes tagjai
diszkomfortosan érzik magukat. A Migrációkutató Intézet munkatársai által írt
kötet tematikusan hasonlítja össze Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország,
Hollandia, az Egyesült Királyság, Németország és Svédország bevándorlók lakta
városrészeit, hogy ezzel is újabb aspektusból vizsgálja ezt a napjainkat
meghatározó ezerarcú problémát.