Gyilkolni nem könnyű Agatha Christie minden könyvében van legalább egy, de
inkább több hulla. És amit ezekről és a tetthelyekről leír, az helytálló a kor
tudományos ismeretei szerint. Természetesen a regényekben és novellákban nem a
mai tudásunknak megfelelő igazságügyi vizsgálatok szerepelnek, de Poirot-nál
például megelőlegezte a helyszínelőkészletet: A titokzatos stylesi eset lapjain
fiolákba és kis borítékokba gyűjti a nyomokat (kesztyűben, csipesszel!) évekkel
azelőtt, hogy a rendőrségnél ezt bevezették volna. Történeteibe beemelte az
akkor egészen új helyszínelői módszereket, mint a luminol használatát, mellyel a
látens vér jelenlétét lehet kimutatni, és bemutatta az ujjlenyomat rögzítésének
ügyes módszereit. Christie lépést tartott a tudomány fejlődésével: olvasta a
tudományos lapokat és a bulvárlapokat is, és mindkettőből kimazsolázta, amire
szüksége volt. Carla Valentine pedig nagy élvezettel vezet végig minket az
életművön egy tudós és gyakorlati szakember nézőpontjából. . Teljesen véletlenül
Agathának van egy pontosan olyan szereplője, mint én voltam gyerekkoromban: a
tizenkét éves Pippa a Pókhálóban. Amikor a darabban a Clarissa Hailsham-Brownnál
vendégeskedő Jeremy Warrender felteszi a kérdést Clarissa nevelt lányának,
Pippának, hogy mi a kedvenc tantárgya az iskolában, a lány lelkesen és azonnal
rávágja: A biológia. Az a legklasszabb. Tegnap egy békalábat boncoltunk. Ha
Agatha Christie a krimi királynője, akkor Carla Valentine az igazságügyi
patológia királynője. Könyve kötelező olvasmány minden Christie-rajongónak.
Deanna Raybourn