Móra Ferenc máig a legkedveltebb klasszikus írónk. Töretlen népszerűségét
kimeríthetetlen mesélőkedvének, varázslatos szókincsének és utánozhatatlan,
kacagtató humorának köszönheti. A történetszövés, az írás megunhatatlan
varázslója ő, legyen szó gyermekkori élményekről, adomákról vagy mesés
történetekről. Elbeszéléseinek az olvasót mosolyra fakasztó darabjait gyűjtöttük
össze e kötetben, melyeket átsző csöndes, kedves derűje; a válogatói szándék úgy
gondolja, ránk férnek ezek a történetek. Móra Ferenc biztos kézzel fogalmaz meg
máig aktuális, már-már örök érvényű igazságokat rólunk, hétköznapi, egyszerű
emberekről, s a hatalomban ülő nagyokról, a maga sajátos módján vésve
emlékezetünkbe, hogy az előbbiek nem olyan kicsik, és a nagynak látszók meg
többnyire nem is olyan nagyok. Sőt. - No, asszony, de ráérsz. Tán kisültek már a
görlicék? - Ki is sültek, ki is hűltek. Fenjön kend hamar kést, mert mindjárt
itt lösz a kutyafejű barátja. A késfenés mindig az ember dolga. Ügyes ember úgy
tudja csattogtatni a kést a fenőkövön, hogy a harmadik szomszédot is eszi az
irigység amiatt, amit azzal vágnak. Pali papucsos pedig olyan nagyon ügyes ember
volt, hogy az asszony alig tudott tőle szót érteni Ali Patlidzsánnal, mikor
odasuhogott a ház elé az ünneplő kaftánban. - Jó asszony, itt lakik-e az én
barátom, a becsületes Pali Pál István, és vár-e már nagyon engem, az ő méltatlan
barátját? - Vár ám, jó embör, mert már nagyon éhös, még az idén nem övött török
pecsenyét. - Mi-it beszélsz, te átkozott méhnek tökéletlen gyümölcse? - Nem
hallod, te bolond, hogy köszörüli a kést a kamrában? Legelőször is azt a két
nagy szőrös füledet vágja le, Isten bocsássa mög a gusztusát! - Héj, a sejtán
hordjon el benneteket! - ordította el magát a török és esze nála nélkül vitte ki
a kontyát a Latrán utcából. - Ne te ne! - kurjantotta el magát az asszony is, s
erre Pali papucsos is kiugrott a kamrából, kezében a nagy görbe bicskával. - Hát
tégöd tán a nyavalya tör, te asszony? - Törje ki kendöt avval az ördögfajzotta
barátjával együtt! Hát nem látta kend, hogy fölkapta a konyhán a két sült
görlicét, oszt elszaladt velük? - Hű, a könyörgője ne lögyön annak a Mahomed
hóna alul kihullott szurokrágónak! - eredt inába a Pali az Alinak, dühösen
forgatva a kezében a kardbicskát. Az utca végén már majdnem beérte, mert a
töröknek elfogyott a lélegzete. Egy kicsit hátra is billentette a fejét, hátha
csak figurázik az a kótyagos gyaur? - Csak legalább az egyiköt! - emelgette a
bicskát a gyaur, amint észrevette, hogy a töröknek egyezkedő szándéka van. -
Isten neki, a másikat vidd haza békességben, de az egyiköt én öszöm mög, ha
addig élök is! - Egyen meg tégöd a fekete ábrázatú Harut és Marut angyal! -
hörögte a török, aki most már világosan látta, hogy az ő magyar barátja
emberhússal élő dzsinn. Avval rúgott egyet magán és ereje maradékával beugrott a
várkapun.