A bundátlan Vénusz A modernitásban szépség, a szép test társadalmi
konstrukciója, ahogyan Simone de Beauvoir már hosszú évtizedekkel ezelőtt
kritikusan rámutatott, elsősorban a női testhez kapcsolódik. A tulajdonságként
értett szépség pedig sokkal inkább jellemzi a nőt, mint tudása, teljesítménye
vagy készségei. Sosem késő ezeket a hamistudati elemekkel gazdagon átszőtt
beállítódásokat újragondolnunk. Jelen kötet abból a hipotézisből indul ki, hogy
a testkép, a szépség és a testszőrzet valahogyan összefüggenek egymással, s arra
keresi a választ, hogy ezek a jelentéktelennek tűnő apróságok hogyan képeznek
jelentést, hogyan adnak akaratlanul is számot arról, hogy milyen világban élünk,
s mit gondolunk önmagunkról. A test társadalomtudományos értelmezései ugyanis
arra mutattak rá, hogy az ember teste ugyan látszólag az övé, ő rendelkezik
felette, ám annak nyilvános használatát rengeteg íratlan szabály és elvárás
korlátozza. Olyan normák, melyeket ?mindenki ismer?, már csak az a kérdés, hogy
ki ez a ?mindenki?, és ?honnan? tudja azt, amit ?tud? vagy tudni vél ? ez minden
kritikai megközelítés alapja. Ebben az értelemben a test társadalmi konstrukció,
mely többnyire az egyén tudta nélkül magán viseli korának ideológiáját: számot
ad arról, hogy az adott korszak mit gondol a szabálykövetésről, az
engedelmességről, a szépségről, a fegyelemről, a szexualitásról, a
szubjektivitásról, az intimitásról és így tovább. Ily módon a testnek nincs
folytonos, homogén és lineáris története, ahogyan sokan vélik, a test körüli
szabályozások, befolyásolások vagy éppen az ezekkel szemben megnyilvánuló
ellenvélemények, tiltakozások leginkább konfliktusokon és reprezentációkon
keresztül vizsgálhatóak. Ezek elemzéséből állhat össze a legitim test kulturális
formáinak és gyakorlatainak egyfajta diszkontinuis társadalomtörténete.