?Híven az igazsághoz és valósághoz, szépítéstől és túlzástól mentesen leírtam
azokat az eseményeket, tapasztalatokat, benyomásokat, melyeket a doni védelem,
majd pedig a visszavonulás öt nehéz hete alatt századommal átéltem. Hatszáz
kilométert meneteltünk 1943. január 16-tól február 20-ig, és mint a német
Cramer-hadtestnek alárendelt magyar csapatok egyike, az utóvédek utóvédjeiként?
soha el nem felejthető, gyötrelmes napokat éltünk át a német vezetésnek
kiszolgáltatva. Amikor a visszavonulás átélt ? az általános hadműveleti
helyzetbe illesztett ? eseményeit leírom, szerény emléket szeretnék állítani
azoknak a tízezreknek, akik áldozatai és szenvedő részesei voltak öncélú és
helytelen politikai és katonai terveknek, akik életükkel, vérükkel,
gyötrelmeikkel fizettek azért, mert akkor éltek és akkor voltak katonák. Az
ember a háborúban átélteket nem felejti el. Az idézett párbeszédek vagy szó
szerint, vagy értelmükben és tendenciájukban megegyeznek az események idején
elhangzottakkal. Semmit nem tettem hozzá, semmit nem vettem el belőle, mert ha
ezt teszem, eltérek a valóságtól. Az események szereplői között költött személy
nincs. Kifejezetten tartózkodtam attól (amennyire lehetett), hogy a
következmények ismeretében, a háború után megismert tények szem előtt tartásával
fogalmazzak. Mindabból, amit elmondok, az olvasók maguk is könnyen levonhatják a
szóban forgó történelmi időszak politikai konzekvenciáit, szomorú tanulságait.
Senkit nem kívántam befolyásolni abban, hogy végül is milyen véleményt alakít
kis krónikám elolvasása után. Mindezt abban a reményben tettem így, hogy nyílt,
kendőzetlen, őszinte ?tanúvallomásom? hozzásegíti a háború után felnőtt
generációt ? mindenekelőtt a fiatalságot ? ahhoz, hogy nemzeti történelmünk e
rendkívül súlyos és végzetes időszakát jobban megismerje, és megértse.