Ha van elütő látású szem, a naturalistáé és a meseköltőé bizonyára az. A nyers
illúziótlanság világa az egyiké, a csupa-illúziók varázskertje a másiké. De íme,
ez a kétfajta szem most egyetlen arcból ragyog elő. Gelléri Andor Endre a jobb
szemével egyebet se lát, mint fenekedő mészároslegényeket, durva napszámosokoat,
facér munkásokat, nyomort, pincét, műhelyek gőzét - Ťnaturátť; a bal szemével
pedig ezt az egész naturalista világot tündéri fátylakba látja, öltözteti, a
levegőbe emeli s ott ringatja, mint egy mesét, egy álmot. A legérdekesebb
stílusjelenség, stílusbravúr ez. Primitív népek életérzésében, látásában van így
együtt az érdes valóság s a képzelet arany játéka. (Kardos László) Egyszóval
költő ez a javából. Nem megfigyelő, hanem álmodó. Álmok a valóságról: így
lehetne talán legjobban megközelíteni ezt a folyamatot, amely benne végbemegy. Ő
nem ceruzával a kezében jár a kocsmákba, nem valószínű, mert hiába is menne.
Mert nem abból áll ő, nem megfigyelésből, ha figyel is. Neki egészen másirányú
álomra van szüksége, hogy amit látott, életre keljen benne, minthogy a teremtés
nála nem abban a síkban van, mint a világ, mások a pólusai. S bár olykor az álma
megtévesztésig közel jár ahhoz, amit valóságnak nevezünk, de aztán el is
kanyarodik tőle hirtelen, felcsap valahova, ahol még sohsem járt ember előtte.
(Füst Milán)