A ?titokzatos és ?sötét? Afrika fogalmát lassanként száműzzük
gondolatvilágunkból, s helyét a ?megváltozott? Afrika képe foglalja el. A
mintegy 25 évvel ezelőtti kiadásban ez a könyv már ?A megváltozott Afrika? címet
viselte. Pedig amikor jeles Afrika-vadászunk, Kittenberger Kálmán az utolsó
afrikai elefántját meglőtte, akkor még éppen csak megkezdődött Afrika
megváltozása. Sőt, épp az teszi a könyvet igazán érdekessé, ? mi több: értékessé
? számunkra, hogy a mai értelemben vett Afrikának azt az átmeneti időszakát
tárja elénk, amikor a régi arculata már kezdett eltünedezni, de az új még nem
alakult ki. Ez a változás ? érdekes módon ? a vadászatot sem kerülte ki.
Azontúl, hogy már 1928-ban megszabták a vadásznak, hogy hány elefántot vagy
egyéb védett vadat ejthet el ? a vad viselkedése is megváltozott. Megtanulta
felbecsülni a lőtávolságot, s csak azon kívül érezte magát biztonságban.
Kittenberger talán az első vadász volt, aki megfigyelte, hogy az elefánt csak a
rezervátum határáig menekül, azon belül már biztonságban érzi magát. A teljesen
védett vad ? pl. a fehér orrszarvú ? pedig szinte nem is menekül. Persze, az
afrikai vadászat akkoriban még veszélyes sport volt. A vadászkaravánt ? a
szafárit ? sokszor már a teherautó helyettesítette, de a vadász még régi módon,
s olykor csak a véletlen szerencse mentette meg a támadó vadtól. A vadászatban
járatlan ember azt hinné, hogy a vadban ma is gazdag Afrikában a vadásznak csak
puffogtatni kell. Pedig egyetlen, puskavégre alkalmas elefántért olykor napokig,
hetekig kell cserkészni. Máskor meg éppen a bennszülöttek hiúsítják meg a
vadászatot, s teszik lóvá még a gyakorlott elefántvadászt is. Kittenberger
nemcsak kiváló vadász, hanem egyszerű megfigyelő is volt, s könyvéből nemcsak
Afrika vadjairól kapunk érdekes ismereteket, hanem a vele kapcsolatban állt
emberekről is. A könyvet korabeli, eredeti felvételek illusztrálják.