Om! A magasztos lelkek tökéletes szemlélődésük (Pasjanti) során úgy észlelik a
Legfelsőbb Úr, Srí Visnu jelenlétét saját önvalójukban, mint a mennyekben
ragyogó Napisten mindent átható fényét. Rig-véda 1. Mandala 22. Sukta 20. A
Puránák a Védák kiegészítő részeként az ősi indiai irodalom és költői
kreativitás gyöngyszemei. Örök érvényű eszmék forrásai ma is. Indiában háromféle
történetmondó hagyomány létezik, ám ezek közül az első a Purána Pravacshana, ami
szó szerint annyit tesz: a Purána részletes kifejtése. A történeteket ősidők
óta, az előadóművészet mestereinek számító Pauránikák mesélik el. A Visnu Purána
maga egyike a tizennyolc Mahápuránának és mint ilyen egyfajta szintézise az
indiai kultúrának és filozófiai gondolkodásnak. Emellett olyan gazdag földrajzi,
történelmi leírásokkal bír, amelyek hidat vernek az ókori bölcsek és a modern
tudósok vagy igazságkeresők világa között. Fontos megjegyezni azt is, hogy
többféle, némileg különböző, összességében hétezer versszakot számláló, ám
teljességgel hiteles kéziratok formájában maradt ránk. A hagyomány úgy tartja,
hogy az eredeti Visnu Purána huszonháromezer versből állt. Az írás ősiségére
utal az is, hogy számos olyan témát tárgyal, amelyekről a társ Puránák nem
tesznek említést. Bizonyos részei a Kr.e. II., míg az anyag többsége a Kr.e. I.
évezredből származik, de vannak hozzánk közelebb eső betoldások is. A Visnu
Purána különleges vonása, hogy a harmadik részében maga a bölcs Vjásza kerül
bemutatásra, de nem, mint szerző, hanem mint a Védák, az Itihászák és Puránák
rendszerezője, összefoglalója. Ezt jelenti a Vjásza, azaz szerkesztő szanszkrit
név is. Több Vjásza létezett, akik időről időre újra rendszerezték,
felfrissítették az óind írásokat, ahogyan ez szükségessé vált a különböző korok
előrehaladtával. A legutóbbi elismert Vjásza neve Krisna Dvaipájana volt.